Közélet

Orbán hajtánnyal suhanna a felcsúti síneken

A kormányfő elárulta, hogy gyerekkori álma valósulna meg, mert a kisvasút vonala régen a házuk mellett húzódott.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, szombaton indult első útjára a felújított – a felcsúti Pancho Aréna és az alcsúti arborétum közt közlekedő – Vál-völgyi kisvasút, amelynek az átadó ünnepségén Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett.

A kormányfő többi közt arról beszélt, hogy sokan cinizmusból támadták a megvalósuló beruházást és a személyét is, de cinizmusból szerinte nem lehet építkezni.

A nol.hu tett közzé egy videót, amelyben Orbán elmondta azt is, hogy őt a kisvasúthoz készült luxus tárgyalókocsi nem érdekli, ellenben a hajtányok nagyon is.

Elárulta, hogy a most felújított vasútvonal régen amellett a ház mellett húzódott, ahol a gyerekkorát töltötte. A kormányfő hozzátette, hogy mindig arról ábrándozott, egyszer majd ő is “hajtányolhat”.

Ez azonban – mint kifejtette – nehéz dolog, mert engedély kell hozzá, és neki nincs ilyen engedélye. Ennek ellenére nagyon reméli, hogy egyszer majd kipróbálhatja kézi hajtánnyal is a vonalat – fűzte hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik