Közélet

Félmilliárdot költöttek az agrárkamara honlapjára, de még mindig nem látható

Ráadásul jelentős uniós támogatást is kaptak rá.

Majdnem félmilliárd forintot költött új honlapjára a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, amihez a Nemzetgazdasági Minisztérium több százmillió forint uniós forrást biztosított – tudósít az ATV.hu.

A portált mindezidáig nem üzemelték be, a kamara azt közölte, hogy húsvét után teszik elérhetővé a nagyközönség számára. A Demokratikus Koalíció feljelentést tett, mert szerintük egy ilyen beruházás legfeljebb 10-20 millióba kerülhet.

A minisztérium azzal indokolta a jelentős támogatást, hogy abból „a többszázezres kamarai tagság magas színvonalú online kiszolgálását” valósítják meg. A Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében 235 millió forintot adtak a célra.

A projekt teljes költségét 473 millió forintra becsülték, ebből a dokumentáció szerint a tényleges felület elkészítése 23 millióba kerül, de a projekthez csatolták a kamarai tagnyilvántartási rendszert biztosító SAP rendszert, amit 327 millióra taksáltak. Még 141 milliót irányoztak elő reklámra.

Azt, hogy idáig nem indították el a félmilliárdos honlapot, a kamara azzal magyarázta, hogy „a közhiteles külső adatforrásokra való várakozás, és azok átvitele a tervezettnél lassabban zajlott”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik