Közélet

A Fidesz-kormány közveszélyes

Kéményseprő (Kéményseprő)
Kéményseprő (Kéményseprő)
Füstölög a Jobbik.

Közveszélyesnek nevezte a Fidesz-kormányt Szilágyi György (Jobbik) országgyűlési képviselő, miután egyeztetett a Kéményseprők Országos Szakszervezetének vezetőjével a területet érintő tervezett kormányrendeletről. Az ellenzéki képviselő azt mondta, a Fidesz arroganciája, nagyképűsége és szakmaiatlansága emberek százezreit veszélyeztetheti.

Szerinte azért is rejt veszélyeket magában a kéményellenőrzések esetleges ritkítása, mert

a szakma megítélése szerint ez az intézkedés több száz emberéletet is követelhet évente.

Szilágyi György elmondta: elegendő szakember híján a kéményseprők már most is inkább mennyiségi, mint minőségi munkát végeznek. A ritkább, de ingyenes ellenőrzés következménye lehet, hogy a tehetősebb emberek, akik “biztonságban szeretnék tudni a családjukat”, erre szakosodott magáncégekkel megvizsgáltatják a kéményüket, miként az is előfordulhat, hogy az ágazat a Fidesz “hűbéreseinek” kezére kerül.

Vámos Csaba, a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt: a szén-monoxid “nem pártszimpátia alapján szedi az áldozatait”, bármelyik házhoz “beköszönhet”, ha két- vagy négyévente ellenőrzik a kéményeket. Az ellenőrzés ritkításának az lehet a következménye, hogy a jelenlegi, évi harminc-negyvenről akár több százra is nőhet a halálos balesetek száma – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik