Közélet

Vona: Simicska szimpatikus

A Jobbik elnöke nem látja bizonyítottnak Kovács Béla kémkedését. Vona Gábor a Magyar Időknek adott interjúban arról is beszélt, hogy a salgótarjáni választási eredmény ellenére a baloldal szétesett, így a Jobbik az igazi ellenzéki erő.

A napilap pénteki számában megjelent interjúban az ellenzéki párt elnöke közölte: a salgótarjáni eredmény a Fidesz veresége. Ahogy az Veszprémben, Tapolcán, Ózdon, úgy Salgótarjánban is kiderült, a népszerűségi mutatók ellenére kormányváltó hangulat van, az emberek arra a jelöltre, arra a pártra szavaznak, amelyről elhiszik, hogy meg tudja verni a Fideszt – fogalmazott, hozzátéve: nekik van a legjobb pozíciójuk arra, hogy az országgyűlési választáson megverjék a kormánypártot.

Kitért arra, hogy nincs és soha nem is volt semmilyen orosz támogatás, semmiféle külföldi forrást nem fogadna el. Azt ugyanakkor támogatná Vona Gábor, hogy az összes parlamenti párt külföldi forrásait alaposan megvizsgálják.

Kovács Béla ügyéről azt mondta: régóta nincs új információ az eljárásról. Emlékeztetett: kezdetektől azt mondta, szeretné látni, mik a bizonyítékok, mi a valóság, és ha Kovács Béla kém, akkor tudja, mi a dolga; a Jobbikban nincs helye kémnek. Kitért arra is, hogy nyolcmillió forintot fogadtak el tőle, még 2010 előtt, ami nem egy nagy összeg, és szerepelt is a hivatalos beszámolóikban. Megjegyezte: Kovács Béla megvádolása mellett létezik egy valódi kémbotrány is: több kormányközeli személyt kémkedés miatt őrizetbe vettek a napokban.

A Jobbik elnöke szerint nem félszemű elszámoltatásra van szükség, hanem mind a két irányba, sőt, a spektrum minden irányába nyitottan kell gondolkodni, akár saját maguk irányába is. Megjegyezte: szükség volna valamiféle korrupcióellenes ügyészségre, amely képes fellazítani a jelenlegi becsontosodott struktúrát. 2010 óta szinte több volt az elszámoltatóbiztos, mint az elszámoltatott – jegyezte meg.

Vona Gábor kitért arra is, hogy az unortodox gazdaságpolitika bizonyos elemei számukra is szimpatikusak. Önmagában azzal nincs baj, hogy a jegybank vezetője, Matolcsy György alternatív gazdasági képletekben gondolkodik, de szerinte itt másról van szó: a jegybank közpénzekkel gazdálkodik, s azok elköltését akarta a Fidesz titkosítani.

A Jobbik elnöke a Simicska Lajossal való találkozásáról azt mondta, “emberi és szimpatikus volt”. Ugyanakkor amit hallott, abban voltak rémisztő dolgok – jegyezte meg, hozzátéve: azóta nincs közöttük kapcsolat, de meglepte, hogy mennyire nyíltan és mennyire őszintén beszélgettek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik