Közélet

Nagyon érdekli a magyarokat az európai politika

Egy nem várt dolgot is hoztak a menekültek Európába: mindenki elkezdett érdeklődni a korábban unalmasnak tartott EU-s politika iránt.

Jelentősen megnőtt az érdeklődés az uniós politika iránt Magyarországon és az EU-tagországok átlagában – derült ki az Eurobarometer címmel szerdán közölt közvélemény-kutatásból. A jelentésben, ami a tavaly szeptemberben lefolytatott reprezentatív felmérés eredményei alapján készült, kifejtették: a válaszadóknak az unióban 54 százaléka, Magyarországon pedig 53 százaléka érdeklődik az európai politika iránt. Ez mindkét esetben több mint 10 százalékos növekedést jelent az előző jelentéshez képest.

A növekvő érdeklődést a készítők szerint a jelenlegi európai és nemzetközi helyzet magyarázza. A kutatást akkor végezték, amikor az utóbbi hónapok legerőteljesebb migrációs hulláma volt tapasztalható az EU-ban.

Az Európai Unióhoz tartozás érzését a megkérdezettek 55 százaléka fontosnak tartotta.

Ugyanakkor nagyok a különbségek ebben az egyes tagállamok között, Magyarországon például csak az emberek 46 százaléka adta ezt a választ. Uniós szinten tíz válaszadóból hét úgy ítélte meg, hogy fontosabbak azok a dolgok, amik összekötik az európaiakat, mint amik elválasztják őket.

Azok az európaiak, akik szerint országuk számára előnyös az uniós tagság (60 százalék), elsősorban az EU gazdasági növekedéshez való hozzájárulását, a béke fenntartását és a biztonság erősítését, valamint az országuk és a többi társállam közötti együttműködést hozták fel indokként.

Az európaiak szemében továbbra is a munkanélküliség jelenti a legfontosabb kihívást (49 százalék), az utóbbi két év során azonban a bevándorlás kérdése is látványosan előbbre került (47 százalék), és már ez számít az EU előtt álló második legfontosabb kihívásnak a megkérdezettek szerint.

Tíz európaiból átlagosan nyolc úgy véli, hogy a menedékkérőket jobban el kellene osztani az EU tagországai között. Ezek háromnegyede szerint az elosztásról uniós szinten kellene dönteni kötelező kvóták révén, azonban ez több tagállamban távolról sem számíthat a többség támogatására.

Az EU egészét tekintve abszolút többségben (51 százalék) vannak azok, akik szerint országuknak szüksége van legális bevándorlókra, de 11 tagállamban – köztük hazánkban – nem ez a többség véleménye. Uniós szinten a válaszadók 56 százaléka szerint jó dolog, hogy az országukban más tagállamok állampolgárai is élnek, 11 országban – köztük Magyarországon – azonban e tekintetben sincsenek többségben e vélemény képviselői – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik