Közélet

Amerika nem engedi be saját perére Tóásó Elődöt

toaso-itthon(960x640).jpg (Array)
toaso-itthon(960x640).jpg (Array)

Nem adott vízumot az Egyesült Államok Tóásó Elődnek, aki az Amerika-közi Emberi Jogi Bíróságon indított kártérítési pert Bolívia ellen, ahol koholt vádak alapján hat évet töltött börtönben. A férfi testvérének beutazási engedélyét is visszavonták alig tizenkét órával az utazás előtt – értesült a Magyar Nemzet.

A bolíviai terroristaügy sértettjei – köztük Tóásó Előd – évekkel ezelőtt kezdeményeztek pert a latin-amerikai ország ellen az Amerika-közi Emberi Jogi Bíróságon, amely március elején fogadta be a keresetet. Az eljárás szerint Bolíviának három hónapja van arra, hogy békés úton megegyezzen a sértettekkel, vagy eddig be nem mutatott bizonyítékokkal álljon elő, ellenkező esetben a bíróság dönt a kártérítés mértékéről.

A Tóásó testvérek személyesen tanúskodtak volna a bíróságon, és az ügyet érdemben befolyásoló bizonyítékokat adtak volna át – derül ki a Magyar Nemzet cikkéből. Dénes Edit, Tóásó nővére január 22-én megkapta az elektronikus beutazási engedélyt az Egyesült Államoktól, ám utazása előtt 12 órával frissítették beutazási státuszát: megtagadták tőle az országba való belépést. Tóásó Elődöt a bolíviai eljárás miatt az automata rendszer a követséghez irányította, ahol beadta a vízumkérelmet és bemutatta ügye összes papírját. Vízumkérelmét válasz nélkül hagyták, majd egy automata levélben azt írták: 2 napon belül visszajelzést kap. Ez nem történt meg, majd mikor már nyilvánvalóvá vált, hogy Tóásó nem utazhat Amerikába, levélben arról tájékoztatták, hogy vízuma elbírálása folyamatban van.

Tegnap délben a budapesti repülőtéren a Magyar Nemzet munkatársa fültanúja volt annak, amint a lengyel légitársaság munkatársai egymástól hangosan azt kérdezgették: megérkeztek-e már Tóásóék, mert üzenetet kaptak az amerikai hatóságoktól, hogy már a Varsóba tartó gépre sem engedhetik fel őket. A lap megkereste az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségét az üggyel kapcsolatban, választ egyelőre nem kaptak kérdéseikre.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik