A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) hétfőn tartja szokásos misszióvezetői értekezletét – számol be előzetesében az MTI.
Legutóbb tavaly szeptemberben tartottak nagyköveti értekezletet, akkor Orbán Viktor azt mondta: erkölcsi okból kéri a bevándorlókat arra, hogy ne jöjjenek Magyarországon keresztül Európába, a magyar kormány ugyanis nem tud felelősséget vállalni azért, ami az útjuk során történik velük. A kormányfő több mint egyórás előadásában szinte kizárólag a bevándorlási helyzetről szólt.
Beszéde elején azért fogalmazott meg bírálatot, mert szerinte nincs európai terv a bevándorlási válsághelyzet kezelésére. A kvótarendszer tervéről úgy nyilatkozott: az a következményeket akarja orvosolni, mielőtt a bevándorlás okait kezelnék. Szavai szerint a konfliktusokat ott kell kezelni, ahol kialakultak, mert illúzió azt gondolni, hogy az Európába érkező migránsokat visszaküldhetjük.
A határvédelem témájában a miniszterelnök arról beszélt, hogy az az ország, amelynek nincsenek határai, vagy nem tudja azokat megvédeni, nem ország. Magyarország ragaszkodik a schengeni szabályok betartásához, ezért döntött a kerítés megépítéséről – mondta.