Motorral jár, Facebook– és Twitter-oldalt üzemeltet, olykor elkattan egy-egy szelfi is. Modern rabbi?
A fiatalokat csak azokon a csatornákon lehet elérni, amit használnak.
A Frankel Leo Zsinagóga Facebook-oldalán, Superman mintájára egy Superrabbi pólóban van. Ez hogy jött?
A zsidó családoknál – a holokauszt és a kommunizmus miatt – nem az otthonhoz kapcsolódik az ünnep. Ha valahol Hanuka bált rendeznek, elmennek. A feleségemmel valami mást szerettünk volna. Sokat beszéltük arról, miként lehetne megteremteni, hogy valaki otthon is megtalálja a zsidóságát.
Tíz zsidó gyereket összehoz néhány család vagy barátok. Beöltözve megyek el hozzájuk, gyertyát gyújtunk, énekelünk. Így látják, otthon is együtt lehetnek a zsidó ünnepeken.
Vannak olyan imák is, amihez tíz zsidó férfi kell.
Ez a minjen, a bibliai kémek történetéből származik. Tíz ember közös véleményére mondja, ez egy minjen, egy közösség. Temetésnek, esküvőnek vagy a körülmetélésnek feltétele a tíz zsidó férfi.
Van, hogy ez nincsen meg?
Nagyon nehéz ezt a mindennapi pörgő életben kivitelezni. Szinte lehetetlen, hogy a reggeli, délutáni, esti imánál is tíz férfi ott legyen. A Frankelben pénteken, szombaton, ünnepekkor ez összejön.
Tényleg vannak olyan közösségek, ahol pénzt adnak azért, hogy meglegyen a tíz fő?
Közösségünkben nincs ilyen, máshol előfordul. Ez a bátlen. Rászoruló, szegény férfiaknak fizetnek azért, hogy eljöjjenek a zsinibe.
Zsini?
Zsini, azaz zsinagóga. Közösségen belül közismert, egyre többen használják, becézik.
A bátlennál tartottunk.
Ha fairek akarunk lenni, e nélkül nem nagyon lenne mindennapos istentisztelet Magyarországon.
Mennyit kapnak?
Nem tudom pontosan, pár száz forint lehet naponta. Ez egy szociális segítség, adomány is egyben.
Péntek délután írtam, hogy szeretnék interjút készíteni. Aztán kapcsoltam, hogy leghamarabb csak vasárnap jöhet válasz.
Természetesen tartom a szombatot. Amikor gyerek voltam, otthon nem volt kóser étkezés és ünnepi szombat tartása. Tradíciótartók voltunk, megőrzők. Aztán lassan nálam ez átalakult. A rabbiképző óta kósert eszem, szombatot tartok, ami azzal jár, hogy nem használok telefont, tévét, számítógépet. De szabadelvű vagyok.
Másképp élik a mindennapokat, elfogadom.
Mennyien tartják itthon a Szombatot?
Magyarországon ortodox zsidó szinte alig él, pár száz alatt van a számuk. Legtöbben neológ zsidók, szerintük a szombat és a kóserség betarthatatlan, nem foglalkoznak vele. Szabadabb légkör. Ők viszont elvárják a rabbitól, hogy tartsa.
Azért, ha van egy jó Barca–Real, megkér valakit, hogy kapcsolja be a tévét?
Nem, a vallás szerint dolgozni és dolgoztatni se lehet. Persze, erre is van kiskapu. Azt mondom, hogy jujj, pont most kezdődik a meccs, mire a másik ráébred, nézni szeretném és magától benyomja a készüléket. Ez elvileg működhetne. Most már van Sabbath óra, ami időnként bekapcsol, lehetne trükközni a tévével is, előre beprogramozni, de mi ilyet nem csinálunk.
Akkor mit csinál?
Zsinagógában vagyok, sétálunk a családdal, jókat eszünk.
Hogy esznek? Főzni nem lehet, pénzhez nem nyúlnak.
Van Sabbath platni, az melegen tartja az ételt.
Elég macerásan hangzik.
613 tiltó és előíró parancsolatunk van. Szinte lehetetlen betartani, de el lehet indulni az úton. Először megpróbálom, hogy nem eszem disznót, utána nem keverem a húsosat és a tejeset, majd elhatározom, hogy szombaton nem nyúlok pénzhez. Lassan hozzászokik az ember.
És a huszonöt órás böjt? Se evés, se ivás, se semmi.
Ez a Jóm kippur, az engesztelés napja. Újév után tíz nappal kezdődik. A muszlimoknál a böjt úgy zajlik, hogy reggeltől estig nem esznek, de este lehet étkezni. Nálunk ez tényleg huszonöt órás, este kezdődik és másnap estig tart. Még fogat mosni se lehet.
Vannak kivételek?
Természetesen az élet fontosabb. A szülő nőkkel, betegekkel engedékenyebb ilyenkor a vallás. A gyerekeket viszont felnőtté válás után már megpróbáljuk lassan rászoktatni a böjtre. Próbálják ki, hogy reggelig nem esznek, aztán már délig. Érdekes, hogy ez még a kevésbé tradíciótartó családoknál is működik. Kicsit úgy vannak ezzel, így letudják a vallás „rázósabb” részét. Na, én böjtölök, mondják. Nem tart semmi mást, de neki fontos az, hogy ezt végigcsinálja.
Hogy vészeli át?
Egész nap a zsiniben vagyok. Reggel kilenctől folyamatosan imádkozom. Megvan ennek a liturgiai része. Tényleg hosszú, de nekem éppen az veszi el a fáradtságnak és az éhségnek az élét, hogy el vagyok foglalva az imádkozással.
A zsidó vallás nem gondolkozik újításokban? A II. Vatikáni Zsinat 1962 és 1965 között mélyreható reformokat vezetett be a katolikus vallásban.
A zsidó Jézus már maga újító volt, aki a zsidóságot elkezdte modernizálni. És a neológia is százötven évvel ezelőtt egy ilyen változáson ment át. Kimondta, hogy a zsidóságot úgy lehet megtartani, ha beengedik a magyar nyelvet az istentiszteletre. Könnyítések vannak. Ma már nem kell jiddisül beszélni a Tóráról, az orgona használata már szombaton és ünnepnapokon is engedélyezett. A cél, haladni a korral és megtartani az embereket a zsidóságban. Sőt, már van reform közösség, akik még ennél is megengedőbbek. Az embernek saját lelkiismerete szerint kell döntenie, hol a határ. Vigyázni kell, meddig engedhetjük el, mert egy idő után így eltűnhetnek a hagyományok.
Zavar a reform zsidóság?
Egyáltalán nem. Az ortodoxhoz hasonlóan egyébként ez a közösség is nagyon kicsi.
Két lányod mennyire mélyül el a vallásban?
A nagyobbik tizenhárom, ő már törekszik rá. A kicsi kilenc múlt, ő természetesen még nem, de látja, ebben nő fel. Nagymamám ortodox családban élt, mindent tartott, szombaton a levelet sem tépte fel. Szüleim nem így nevelkedtek, de nekik is fontos volt, hogy 1972-ben körülmetéljenek. Feleségemmel úgy döntöttünk, visszatérünk ebbe az irányba. A gyerekek látják, ha péntek este hazamegyek, megáldom őket, a szombatot együtt búcsúztatjuk.
Néhányan örülnének, ha minden zsidó Izraelben élne.
Ez Herzl Tivadartól származó cionizmus. Ő azt gondolta, minden zsidónak Izraelben a helye. A másik indíttatás az, hogy ma Európában nem létbiztonság zsidóként élni, Franciaországban fizikailag is veszélyben vannak. Magyarországon ilyen nincs, mégis az utcán, a parlamentben, az interneten érezzük, hogy nem mindenki áll pozitívan a zsidósághoz.
Gyakran van személyes rossz tapasztalata?
Verbális szokott lenni. Olyan is volt már, hogy a kocsimra horogkeresztet rajzoltak, ezzel együtt élek.
Nem vágják földhöz ezek a dolgok?
Nem, egyet kivéve. A Mammutban voltam a lányaimmal, mikor még nagyon kicsik voltak. A hömpölygő tömeg közepén valaki elkezdett kiabálni, hogy te rohadt zsidó. Mindent mondott rám, össze-vissza. Abbahagyta, de még kétszer visszatért, a végén már üvöltött nekem, aztán megunta és elment.
Nem szólt egy szót se?
Nem reagáltam, mit csináltam volna a két lányommal?
Senki se szólt neki, hogy ezt nem kellene?
Senki. Később odajött egy biztonsági őr és megkérdezte, mi a baj.
Mindezt a gyerekek előtt.
Borzasztó élmény volt. Egyrészt ugye, hogy a gyerekek ezt látták, másrészt, hogy nem tettem semmit.
Ha nem lettek volna ott a lányai?
Valamit reagáltam volna.
Elkezd beszélgetni vele?
Megpróbálnék. Erről szól a Haver alapítvány. Ez a szó magyarul és héberül is ugyanazt jelenti. Fiatalok oktatnak nem zsidó iskolákban, a zsidóságról és a holokausztról. Sokszor tapasztaltam erős ellenérzést, de tudom, ez nem az ő gondolata, otthonról hozza. A Haver célja hozzájuk eljutni és lerombolni a bennük élő negatív képet. Végre lát egy zsidót szemtől szemben, hátha eltűnik a gyűlölet és az idegenkedés.
Milyen feladatai vannak még rabbiként?
A rabbi szó szerint azt jelenti, tanító, oktató. Hosszú évekig inkább csak a vallási élet irányítása volt a legfőbb teendő. Az utóbbi tíz-húsz évben már a közösségépítés és a közösség vezetése a feladata. Ez a legnagyobb kihívás: egy közösséget építeni és azt próbálni segíteni.
Vannak új arcok?
Rendszeresen. Amikor a Chabad két éve megnyitott Óbudán, sokan mondták, a Frankel majd kiürül. Nem így lett. Péntek esténként vagyunk százan, nagy ünnepekkor négy-ötszázan.
Egyszer voltam itt egy istentiszteleten. Két előttem ülő arról beszélgetett, hogy a dollár ára emelkedett. Közben a rabbi körül gyerekek szaladgáltak. Belefér?
Persze, a közösséget vezetem, minden itt történik. Ez a gyülekezet háza, nem egy áhítatos, csendes hely. Amikor a zsidók faluról-falura vonultak és nem volt hol aludjanak, akkor a zsinagógában találtak menedéket, ott ettek, ott üzleteltek, ott oktattak. A zsiniben helye van a gyerekeknek, a beszélgetésnek, a pletykálkodásnak. Nem zavar, ha ők jól érzik magukat és másról is beszélnek. Közösségi életet élnek. A lényeg, hogy az Örökkévalóval vannak összekapcsolva.
Mikről beszélgetnek még?
Itt a Frankelben mindennapos téma például, hogy elmenjenek külföldre.
Ön miért nem megy?
Azt gondolom, amit a süllyedő hajó kapitánya: utoljára kell, hogy maradjak. A Jobbik parlamentbe kerülésétől én is megijedtem, elgondolkoztam azon, menni vagy maradni? A gyerekeimet féltettem, hogy milyen jövő vár rájuk Magyarországon.
Ha a Jobbik megnyerné a következő választásokat, mennének?
Az nagy löket lenne a magyar zsidóságnak, valószínűleg mi is mennék. Így is már sokan itt hagyták az országot.
Ha Szegedi Csanád megjelenne a Frankelben, beengedné?
A kapu mindenki előtt nyitva van, de a közösségben biztosan lenne olyan, aki negatívan reagálna.
Akkor önöknél nincsen tiltólista, mint az MTVA-nál?
Nincs. Senkit nem kérdezünk meg, zsidó vagy nem, és ha igen, mennyire az. Azt sem feszegetjük, ki milyen pártpolitikai nézeteket vall.
Mondjuk sokan túlzónak érzik a zsidóság félelmét.
Az a baj, hogy Magyarországon létezik egy kódolt zsidózás, mint a mostani sorosozás. Könnyebb kiemelni egy bűnbakot, mint szembenézni a tényekkel.
A múlttal való szembenézés már sikerült?
Nagymamámat Nyíregyházáról deportálták, a határig nem hallott német szót. Persze, magyar emberként a legkönnyebb kibújni ez alól. Sokszor hallom a kérdést: miért kell ez a sok zsidó emlékezés, mikor már most annyi holokauszt nap van? Szerintem se lenne erre szükség. Tényleg. Ha legalább egyszer megtörténne az őszinte szembenézés. Amit viszont nem szolgál se az emlékmű, se a Hóman–szobor kérdése, se a wassalbertezés.
És a Saul fia?
Az igen. Szinte minden könyvet elolvastam a holokausztról, majdnem az összes hasonló témájú filmet láttam. Azt gondoltam, nem tudnak már megszólítani. Tévedtem. Egészen különleges, más szemszög, más megvilágítás. Látni, mivel szembesültek ott az emberek.
Mindenkinek van egy története, szerencsére nem csak borzalmas. Gárdos Péter nemrég megjelent könyve, a Hajnali láz egy lehetetlen körülmények között született szerelemről szól.
Az összes Magyarországon élő zsidó ilyen és ehhez hasonló történeteket tud és kell, hogy elmondjon. Akiknek nincs pozitív emlékük, már nem élnek. Az egyik nagymamám Nyírbogdányban volt befalazva, kintről adták be neki az ételt, így élte túl. A másik, akiről már sokat meséltem, Auschwitz után Birkenauban volt, majd Terezienstadt következett. Ott volt az esküvője. Ezek csodás történetek, amiktől mai napig kiráz a hideg. Ahogy a Saul fiában is látni, a személyes történetek megmutatják, még ilyen szörnyű viszontagságok után is, az életösztön és élni akarás az Örökkévaló segedelmével kiutat mutat.
Gondolom, jó néhány személyes történetet is végighallgatott már.
Rengeteg túlélővel beszélgettem. Az Élet Menetének rendszeres segítője és szervezője vagyok, nagymamám is nagyon sokat mesélt erről. Mikor szelekciót végeztek a koncentrációs táborban, el kellett vonulni a náci tisztek előtt. Ők döntöttek, hogy valakit jobbra küldenek vagy balra. Egyik csoport azonnal a gázkamrába ment, másik az ideiglenesen életben hagyottak voltak. Nagyim több alkalommal is Mengele szelekcióján esett át. Mutatták neki, ahogy a dédszüleim szálltak el a füstben.
Mázsár Tamás
