Közélet

Prága és Ljubljana is jobb hely, mint Budapest

Idén sem fértünk be a világ ötven legélhetőbb városa közé. Pedig csak Bécsig kellene mennünk az écáért.

A Mercer elemzőcég minden évben közzéteszi a világ legélhetőbb városainak listáját. Idén megint Bécset hozták ki elsőként, az utolsó pedig Bagdad lett. Budapest Prága és Ljubljana mögött a 77-ik helyen végzett.

A top 10-ben feltűnően sok a németajkú város: Zürich a második, München a negyedik, Düsseldorf a hatodik, Frankfurt pedig a hetedik lett. A turisztikai sztárvárosok közül sokan rosszabbul teljesítettek, mint korábban: Párizs például a tavalyi terrortámadások miatt tíz hellyel a 37. helyre esett vissza, de nem szerepelt jobban a 39. London és a 44. New York sem.

A Mercer tanulmányának készítői számos különféle szempontot mérlegeltek a lista elkészítésekor: köztük a társadalmi és gazdasági körülményeket, a lakosság egészségi állapotát, az általános iskolázottságot, a lakáshelyzetet és a környezet állapotát. Tanulmányuk afféle szamárvezetőként szolgál a nagyvállalatok számára, akik ezt az indexet is figyelembe veszik, amikor arról döntenek, hogy hol nyissanak új kirendeltségeket, és mennyi pénzt fizessenek az ott dolgozó munkatársaiknak.

Bécs évek óta vezeti a listát. Nem véletlenül, hiszen nagyon biztonságos, remek a közlekedése, ráadásul, mivel a szociáldemokrata vezetés jelentős összegeket költ a szociális bérlakások építésére és fenntartására, a lakhatás is jóval olcsóbb, mint más európai és amerikai nagyvárosokban. Arról nem is beszélve, hogy ideális bázist jelent azoknak a multinacionális cégeknek a számára, melyek Kelet-Európában akarnak terjeszkedni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik