A politikai vezetőknek olyan hazát kell létrehozniuk, amely visszavárja a világ összes pontján lévő magyart, mondta Orbán Viktor kormányfő a szekszárdi Tolnatáj TV-nek adott, kedd késő este sugárzott interjúban.
“Egy olyan közeget kell létrehoznunk, ahol egy fiatal jól érzi magát, vagy ha el is ment külföldre, úgy gondoljon a hazájára, hogy az nem csak egyszerűen hazavárja, hanem egy kiemelkedően izgalmas, érdekes, civilizált és jó életminőségű darabja a Földgolyónak”, jelentette ki a miniszterelnök, akit többek közt a Modern városok program szekszárdi fejlesztéseiről és a fiatalok elvándorlásáról kérdezett a tévé főszerkesztője.
Olyan ország, amelyik fejlődik, és megmutatkoznak kulturális értékei, természeti szépsége.
Vannak elképzeléseim arról, hogyan kell Magyarországból egy Európában kiemelkedő életminőségű országot létrehozni, és ettől nem vagyunk olyan messze, mint azt sokan gondolják.
A felvetésre, miszerint bizonyos számú menekült enyhíthetné a hazai munkaerőhiányt, úgy válaszolt: inkább az tűnik logikusnak, hogy legyen több gyermek Magyarországon. “Az a nemzet, amelyik kívülről beáramlóktól reméli a biológiai fennmaradását, nem fog fennmaradni.
Részben egyre kevésbé érzi annak a felelősségét, hogy fenntartsa saját magát, részben pedig az ide érkezők magukévá teszik az országot”.
A miniszterelnök kitért arra, hogy ma Magyarországon kevesebb gyermek születik, mint ahányan meghalnak, de “minden évben valamit lépünk előre”: 2015-ben például 0,2 százalékkal több gyermek született, mint 2014-ben.
A kutatások azt mutatják, hogy sok fiatal szívesen vállalna eggyel több gyermeket, és akadályként az életminőséget, a munkalehetőséget, lakáshiányt jelölik meg, mondta.
Próbálom ezeket az akadályokat a kormány döntéseivel elhárítani, lassan a munkanélküliek országából átfordulunk a munkaerőhiányos ország helyzetébe, (…) megpróbálom az otthonteremtéssel megadni a lehetőséget a fiataloknak, hogy olyan lakásokhoz juthassanak, ahol két-három gyermeket tisztességesen fel lehet nevelni.
Azt is elmondta, a kormány próbál olyan képzést adni a fiataloknak, hogy azt érezhessék, ők semmivel nem tudnak kevesebbet a szakmájukról, mint Németországban, Angliában tanuló társaik. “Ettől sem vagyunk olyan messze, mint azt sokan gondolnánk”.
Végül is azt, hogy mennyi gyermek születik, fogyunk vagy gyarapodunk, a politika nem tudja eldönteni. Segíthet, de a döntés mindig is az emberek kezében marad, (…) a politika illetékessége meglehetősen korlátozott.
Orbán Viktor a Modern városok program folytatásáról közölte: a megyeszékhelyek után a megyei önkormányzatok is megkapják a lehetőséget, hogy rendelkezzenek azon fejlesztési források felett, amelyeket a megyéknek szán a kormányzat.
Azután a közepes városok következnek, amelyek “joggal várják el”, hogy velük is köttessenek fejlesztési megállapodások, jelentette ki a kormányfő.
Kiemelt kép: Orbán Viktor Szekszárdon / Orbán Facebook
(MTI)