Közélet

Lázár: A kormány nem oldott meg semmit sem bőrfejűekkel

Kedd reggel 15-20 kopasz férfi és egy idős nő mattolta a magyar demokráciát, amikor az MSZP előtt adtak le népszavazási kérdést a Nemzeti Választási Irodánál. Azóta kiderült, a győztes kérdező Erdősi Lászlóné volt, akinek a férje Erdősi László, Herceghalom polgármestere. (Őt hivatala előtt kaptuk el szerdán, és válaszolt is néhány kérdésünkre.) Ma reggel már azt is lehetett tudni, hogy Erdősiné kísérője több szállal is kapcsolódik a Ferencvároshoz és a Fideszhez is. Ugyanis Varró az Index szerint közeli ismerőse Petrőczy Dánielnek, a XVII kerületi önkormányzat egyik fideszes képviselőjének. Ráadásul Varró és Kubatov titkára, Kindlovits Máté gimnáziumi osztálytársak is voltak. Az osztályfőnök pedig Riz Levente volt, aki most a XVII. kerület fideszes polgármestere. És ugyanebben az iskolában érettségizett Petrőczy Dániel is. és a Fradi kommunikációs titkára, Sipos Bence is ugyanabba a gimnáziumi osztályba járt, ahová Varró Ádám.

Indokoltnak láttuk ezek után, hogy – mivel Orbán Viktortól, az általa a kvótaügyi népszavazásról tartott sajtótájékoztatón nem kérdezhettünk – Lázár Jánosnak tegyük fel a kérdést: milyen egyéb ügyeket tervez még a kormány kigyúrt kopaszokkal rendezni.

Olvasói sztorik