Még el sem nyerte Magyarország az olimpiarendezés jogát, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) már hozzálátott annak feltérképezéséhez, hogy a játékok megszervezésekor mely pontokon merülhet fel a korrupció lehetősége, s miként kerülhetők el a visszaélések – írja szerdán a kormányközeli Magyar Idők.
A szervezet szakemberei arról igyekeznek összegzést készíteni, hogy a drága – jellemzően sokmilliárdos – olimpiai beruházások megvalósításakor mely pontokon vetődhet fel a korrupció lehetősége, melyek azok tényezők, amelyek miatt valaki kenőpénzt adhat, illetve fogadhat el.
Görgényi Gábor, az ÁSZ kutatásának vezetője szerint veszélyt hordozhat magában például a rövid határidő, így ha a munkát az ideálisnál gyorsabban kell elvégezni, előfordulhatnak jogellenes ajánlatok vagy kérések.
Az ÁSZ az ötkarikás játékokkal kapcsolatban egy hosszabb tanulmányt, katalógust állít össze. Ebben felsorolják azokat a területeket, amelyek teret nyithatnak a vesztegetés előtt, ha Budapest rendezné meg 2024-ben az olimpiai játékokat. A tanulmány egyúttal valamennyi azonosított korrupciós veszélyhelyzet kivédésre is megoldást kínál majd, írja a lap.