Közélet

Magánemberként puritánok, álomautókat az államtól kapnak

A többség Škodával jár, de Szijjártó Péter helyettesei luxuskocsikkal furikáznak.

A kormány használatában jelenleg 55 autó van, ebből 44 középkategóriás Škoda, ugyanakkor a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkárainak luxusautók (Mercedesek) jutottak. Noha tavaly nyáron Lázár János még azt mondta, lefújták az autóbeszerzést, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt nem említette, hogy két hónappal bejelentése előtt 18 új Škodát adtak át kormányzati vezetőknek, ő pedig előző évben kapott új kocsit. Most a kormány honlapjára feltöltött juttatási lista alapján a Népszabadság azt írja, hogy Szijjártó Péternek is tavaly vettek – a Škoda mellé – egy VW Multivant. Ugyanilyen kisbuszt kapott szolgálati autóként Rogán Antal és Semjén Zsolt is.

Ezen autók beszerzését a lap azért furcsállja, mert 2011-ben azzal az indoklással tette le voksát a második Orbán-kormány a Škoda mellett, hogy véget vet az előző kormány által meghonosított luxusnak. A Fidesz ellenzékben „limuzinszocialistáknak” nevezte az MSZP-s kormány tagjait.

Az embereknek elegük van a luxuskormányzásból. A Fidesz szerint az emberek számára fontos döntéseket hozó, a puritán elveket szem előtt tartó plebejuskormányzásra van szükség, és a limuzinszocialisták helyett felelős döntéshozók kellenek a parlamentbe és a kormányba is. (Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője 2006. március 26-án)

A Népszabadság megkérdezte a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságot (KEF) is, hogy mennyit költöttek 2015-ben új gépkocsik beszerzésére, de lapzártáig nem kapott választ. A Népszabadság szerint a kormány politikai vezetői egyébként csak akkor finnyásak, ha az államtól kapnak autót. Friss vagyonnyilatkozataik alapján csak nyolcan cseréltek kocsit az elmúlt öt évben. Huszonnyolcnak nincs is saját kocsija, ha pedig mégis, akkor a saját pénzéből a többség inkább alsó kategóriás autót vásárol.

Együtt: adják vissza a Mercedeseket

Az ellenzéki párt szerint Magyar Leventének és Szabó Lászlónak vissza kell adniuk a külügyi tárcától kapott luxus-Mercedeseket, és be kell érniük Skodákkal.

Az Együtt Szjjártó Péter focista haverjaink urizálása helyett a diplomaták életrajzaira kíváncsi.

Az Együtt szerint Szabó László azért kerülhetett pozícióba, mert egy csapatban futsalozott Szijjártóval, akit a párt felszólított, hogy hajtsa végre a bírósági ítéletet, hozza nyilvánosságra a nagykövetek és attasék életrajzait.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik