Közélet

Az óvodabezárások miatt emelte fel a szavát a szegedi KDNP

Ellenzi öt szegedi óvoda tervezett bezárását a KDNP helyi szervezete, és annak elhalasztását javasolják az MSZP-s vezetésű önkormányzatnak.

Haág Zalán, aki a KDNP a szegedi közgyűlésben működő frakcióját is vezeti sajtótájékoztatóján elmondta, azt kérik az önkormányzattól, hogy a fiskális szempontok mellett mérlegeljék a szakmai érveket és a családok szempontjait is. Több érintett szülői közösség is tiltakozott a képzett, segítőkész óvónőkkel működő, jól felszerelt, esetenként külön tornateremmel és ebédlővel is rendelkező intézmények tervezett megszüntetése miatt.

Hüvös László (KDNP) önkormányzati képviselő kifejtette, noha a baloldali városvezetés az intézménybezárásokat részben a csökkenő gyermeklétszámmal indokolja, a szegedi óvodákban nagy a zsúfoltság. Az önkormányzat – a törvény által meghatározott keretek között – rendszeresen kéri a csoportlétszámok emelését, tavaly két ilyen előterjesztést is tárgyalt a közgyűlés.

A KDNP azt javasolja, a szegedi óvodahálózat átalakításáról szóló döntést a közgyűlés halassza későbbre, és készüljön hatástanulmány. Azt kérik, vizsgálják meg szakmailag az átszervezés szükségességét, a város vegye fel a kapcsolatot a lehetséges nem önkormányzati fenntartókkal – egyházakkal, alapítványokkal, egyesületekkel -, hogy kiderülhessen, így megtartható-e a sokszínű intézményhálózat, és biztosítható-e, hogy földrajzilag is minél közelebb legyen a családok otthonához az óvoda – ismertette a képviselő.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik