Közélet

Megvan Pusztafalu új reménysége!

Időközi választást tartottak egy rakat magyarországi faluban, függetlenek és munkáspártiak küzdöttek a szívekért.

Takács Viktor független jelöltet választották polgármesternek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Pusztafalun a vasárnap megtartott időközi választáson – közölte Bényei Norbert jegyző az MTI-vel.

Az időközi választást azért írták ki, mert a község korábbi vezetője, Majoros Krisztián Csaba elhunyt. A voksoláson a 190 választásra jogosult lakosból 171-en adták le szavazatukat, érvénytelen voks nem volt.

Takács Viktor 72, a további két független jelölt közül Gergely József 62, Mester Dénes pedig 37 szavazatot kapott.

Somogyi László (független), a település eddigi vezetője nyerte az időközi polgármester-választást Szabolcsbákán – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei község jegyzője. Pappné Vass Erzsébet elmondta, a részvétel kiemelkedő volt, a 978 választópolgárból 709-en mentek el szavazni, két voks érvénytelen volt.

Somogyira 568-an szavaztak, míg a szintén független Takács Lászlóra 135, Tóth Péter Pálra, a Magyar Munkáspárt jelöltjére pedig 4 voksot adtak le. Szabolcsbákán vasárnap képviselő-választást is tartottak. A hat képviselői helyért 22 független jelölt indult, végeredmény későbbre várható. Az időközi választást azért írták ki az 1100 lakosú településen, mert tavaly november 11-én feloszlatta magát a képviselő-testület.

Zsoldos Márta Piroska független jelölt nyerte az időközi polgármester-választást a Somogy megyei Böhönyén. Vezér Ákos jegyző elmondta: a győztes 830, míg szintén független vetélytársa, Szijártó Henrik Gyula 572 érvényes szavazatot kapott. A részvétel 73,79 százalékos volt, a mintegy 2300 lakosú település 1912 választópolgárából 1411 jelent meg az urnák előtt, kilencen érvénytelenül voksoltak.

A választást azért tartották meg, mert a település hattagú képviselő-testülete tavaly júliusban feloszlatta magát, nem tudott ugyanis együttműködni a 2014 októberében polgármesternek megválasztott Zsoldos Márta Piroskával. A tavaly októberben megtartott időközi választáson a testületi tagokat sikerült megválasztani, a polgármestert azonban nem, mert az első helyen szavazategyenlőség alakult ki Zsoldos és a korábbi településvezető, Szijártó között.

Klein Tibor, Kóspallag eddigi független polgármestere nyerte a Pest megyei településen vasárnap tartott időközi polgármester-választást, a képviselő-testület négy leendő tagjára leadott voksok számlálása még tart – közölte Kóspallag, Szokolya és Kismaros közös önkormányzati hivatalának jegyzője. Az időközi választást amiatt rendezték meg, mert a testület tavaly ősszel feloszlatta magát.

Horváth Péter jegyző elmondta, hogy a választásra jogosult 605 helyi közül 423-an járultak az urnához, ami közel 70 százalékos részvételnek felel meg. A három jelölt közül a posztot eddig is betöltő Klein 242 szavazattal nyert, míg Miklós István (független) 179 vokssal a második helyen végzett. A harmadik jelölt, Bali Ferencné (Magyar Munkáspárt) egyetlen szavazatot sem kapott, így az utolsó helyre szorult.

A négy képviselői helyért tizenkét jelölt indult, mindannyian függetlenek, közülük ketten eddig is a helyi képviselő-testületben dolgoztak – tette hozzá Horváth Péter.

Böjt Lászlót, Ostoros függetlenként induló alpolgármesterét választották meg a Heves megyei település vezetőjének vasárnap – mondta el az Eger szomszédságában fekvő község jegyzője. Vasas Ágostonné szerint a 2161 választásra jogosult lakosból 1123-an adták le szavazatukat, ami 51,97 százalékos részvételt jelent. A voksokból három volt érvénytelen.

Az előzetes adatok szerint Böjt 526, Róka Sándor (független) 220, Balizs Károly Vidor (független) 162, Tietze Nándor (Jobbik) 111, Böjt Attila (független) 100, Németh Zoltán (Magyar Munkáspárt) pedig 1 szavazatot kapott. A választást a korábbi településvezető, Kisari Zoltán tavaly októberi halála tette szükségessé.

Abdai Zsolt (független) nyerte az időközi polgármester választást a Győr-Moson-Sopron megyei Barbacson, ahol a képviselő-testület négy független tagját is megválasztották – közölte a település körjegyzője. A választást azért kellett kiírni, mert a képviselő-testület tavaly november 10-én feloszlatta magát.

Némethné Hajzer Marietta elmondta, hogy a 614 választásra jogosult közül 366-an adták le voksukat, ami mintegy 60 százalékos részvételt jelent.A polgármesterségért két független jelölt indult, közülük Abdai 215, míg a korábbi polgármester, Giczi András 151 szavazatot kapott. A négy képviselői helyre 11 független közül lehetett választani. A leadott szavazatok közül 13 érvénytelen volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik