Közélet

Szijártó polgármester lehet Böhönyén

A Somogy megyei faluban tavaly már tartottak egy időközi választást, de szavazategyenlőség alakult ki a polgármesteri posztért.

Polgármestert választanak a Somogy megyei Böhönyén a korábbi időközi voksolás eredménytelensége miatt – közölte a helyi választási iroda vezetője hétfőn. Vezér Ákos jegyző elmondta: két független jelölt, Zsoldos Márta Piroska és Szijártó Henrik Gyula indul, rájuk a 2300 lakosú Böhönye 1908 választója reggel 6 és este 7 óra között, két szavazókörben voksolhat.

A választásra azért kerül sor, mert a település hattagú képviselő-testülete tavaly júliusban feloszlatta magát, nem tudott ugyanis együttműködni a 2014 októberében megválasztott Zsoldos Márta Piroska polgármesterrel.

A tavaly októberben megtartott időközi választáson a testületi tagokat sikerült megválasztani, a polgármesteri székért folytatott versengésben azonban az első helyen szavazategyenlőség alakult ki Zsoldos Márta Piroska és a korábbi településvezető, Szijártó Henrik Gyula között, így a választást meg kell ismételni – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik