Közélet

Rejtély, hogyan törleszti óriási adósságát a fideszes képviselő

A Blikk számolt utána Győrffy Balázs hihetetlen pénzügyeinek. A fideszes képviselő vagyonbevallásában 190,6 millió forintos tartozásról nyilatkozott, ráadásul ebben még nincsen benne az év végi árverésen 89 millióért elnyert állami földekre felvett kölcsön, amelyet szintén hitelből fog finanszírozni. Erre a célra 71 millió forint államilag támogatott kedvezményes hitelt tud felvenni,

így Győrffy összadóssága elérheti 261,6 millió forintot.

Hogy a törlesztőrészleteket hogyan gazdálkodja ki a kormánypárti képviselő, az a napilap munkatársának is feladta a leckét. Győrffy fizetése nettó 507 ezer forint, ehhez havi 30 ezer forintnyi őstermelői bevétel járul, ehhez jön még tavaly megítélt 197 ezer forintos agrártámogatása, ez havi szinten mindössze 16 ezer forintnyi terhet vesz le az óriási adósságot törlesztő politikus válláról.

Győrffy frissen vásárolt földjei után havi 790 ezer forintnyi területalapú támogatást kap, az árverési földek bérleti díjaiból pedig havi 89 ezer forint folyik be a fideszes politikushoz, tehát

összesen havi 1 millió 428 ezer forintból kell kigazdálkodnia a törlesztőket.

A lap számításai szerint, ha a legkedvezőbb kondíciókkal vette fel a hiteleket, 20 éves futamidő esetén is havi 2 millió 173 ezer forintot kellene feladnia a postán, ehhez viszont  legalább nettó 3 millió 621 ezer forint igazolt jövedelemmel kell rendelkeznie az adósnak egy 2014-es jegybanki rendelet szerint.

Győrffy Balázs a Blikk megkeresésére úgy kommentálta a kacifántos matematikát, miszertint földvásárlásra vett fel hitelt. Ezt pedig a termőföld által megtermelt jövedelemből kívánja visszafizetni.

 

 

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik