Közélet

Csernus doktor nemzeti öntudatról, férfiasodó nőkről, „puhapöcsű” urakról és a hatalomról

csernus imre (csernus imre)
csernus imre (csernus imre)
A bevállalós pszichiáter a sikerről mesél.

Csernus Imre szerint – a magyar csapat mentális felkészítőjeként – 14,5 százaléknyi szerepe volt abban, hogy a női vízilabda-válogatott Európa-bajnok lett. A Magyar Nemzetnek azt mondja, azért pont ennyi, mert a szakmai stábban heten voltak.

Nem véletlenül mondtam a tizennégy és fél százalékot. Az egész stáb harmóniában dolgozott, sokat konzultáltunk. Egyetlenegyszer sem éreztem, hogy vetélytársat látnának bennem.

Szerinte fontos volt az is, hogy Bíró Attila jó pár évet élt Olaszországban, Új-Zélandon, más a hozzáállása az élethez.

Nem az állandóan pesszimista, kákán is csomót kereső magyar mentalitást képviseli.

Azzal nem lehet nyerni. De úgy sem lehet fejlődni, ha csak a szépről beszélünk. A lányokat ki kellett nyitnia. Ajánlattételekkel rá kellett őket vennie arra, hogy bátran vállalják véleményüket.

Az ajánlattétel azt jelenti, hogy a másik ember szabadságát tiszteletben tartom, ő dönt. Az emberek nem veszik észre, ha valaki gyakran használja a „kell” szót, az a megfelelési kényszer jele. Ami pedig azt szimbolizálja, hogy az illető nem rendelkezik elég önbizalommal.

A lányok megértették, egy-egy döntésüknek mi lesz a hozadéka. A válogatott tagjaiként több millió embert képviseltek, meghozták a megfelelő döntést, győztek. Az egész nemzetet úgy kell képviselni, hogy elsősorban magunknak kell megfelelni.

A saját két szemembe kell belenéznem a nap végén, nem az összes magyar szemébe. Ha úgy tudok tükörbe nézni, hogy ma szívvel-lélekkel megtettem mindent önmagamra és a csapattársaimra odafigyelve, akkor már méltón képviseltem az országot, a meccs eredményétől függetlenül.

A pszichiáter szerint nagyon fontos a tudatosság. Ha nem vagyunk tudatosak, akkor kezdjük észrevenni, hogy gáz van, ha nagy pofonba szaladunk bele. Utána jön a siránkozás ezerrel. A tudatosság kizárja azt is, hogy egy sikerbe belekényelmesedjenek a játékosok, hiszen minden csoda három napig tart. Csernus Imre férficsapatokkal is dolgozott, és nem tapasztalt nagy különbséget. A férfiakban is vannak érzések, félelmek, megfelelési kényszer és önbizalomhiány.

Egy kivétel van: a nők a szocializációból kifolyólag talán nyitottabbak az érzelmek megosztására. A férfiakban a maszkulinitás miatt benne van, hogy ők a teremtés koronái, és általában nem veszik észre az érzelmi manipulációkat. Ezért a konfliktusokat gyakran nehezebben kezelik. De ez is fejleszthető kitartó, belső munkával.

Ahol játszma van, ott vér folyik

A nemi különbségekről szóló közéleti vitákat, például a genderelméletről, ő a hitelesség szempontjából vizsgálja.

Kevés hiteles férfit és nőt látok. A hölgyeknél azt tapasztalom, hogy elképesztő erővel maszkulinizálódnak, egyre hosszabb a farkuk, míg az urak átmennek puhapöcsbe.

Ha a maszkulin nők és a feminin férfiak egymást egészítik ki, az szerinte egy „vak vezet világtalant” felállás, aminek társfüggőség a vége. Egy nő akkor igazi nő, és egy férfi akkor igazi férfi, ha önmaga számára is jól van, nem játssza meg magát, nem görcsöl, ismeri a hiányosságait, erényeit, helyén kezeli őket.

Úgyis mondhatnám: gömbölyű. A szögletesség rengeteg éllel, bántással jár, nemcsak saját maga, hanem a környezete felé is. Automatikusan generálja a játszmákat, ahol pedig játszma van, ott vér folyik. Általában a kapcsolatokban sok a véráldozat, ezt pedig háborúnak hívják. Nincs harmónia.

Dr. Csernus szerint egy szingli is lehet boldog, ha fejleszti érzelmi intelligenciáját, de ez érvényes a szülőkre is.

Ha valakinek alacsony az érzelmi intelligenciája, az illető csak biológiailag lesz szülő. Bár felcseperítik a kölyköt, de nem nevelik hitelességre. Nem véletlenül van ennyi nemi identitászavarral küszködő, alkohol- vagy drogfüggő fiatal. Kiegyensúlyozott, mosolygós serdülőt nem igazán lehet látni. A biológiai gyereklétrehozás még nem emelt szülővé senkit, csak létrehozóvá.

Minden kornak megvan az elvárása nők és férfiak felé, de az teljesen az egyénen múlik, ezt elfogadja-e. El is utasíthatja, de csak akkor, ha hisz benne. Neki liberális gondolkodású emberként sokkal fontosabb a hit. Mert a „hit” szóból születik meg a „hitelesség”.

Aki azt mondja, a pénze által lesz boldog, tegyen így. Ha mindene meglesz, még felteheti magának a kérdést: miért érzem mégis rosszul magam a bőrömben? Akkor átgondolhatja az életét, cselekedhet másképp. (…) A másik felet akkor lehet tiszteletben tartani, ha először létrejön az öntisztelet.

A hatalom félelmeiről

A magyarok semennyire nem tisztelik magukat és egymást. Az öntisztelet kifejezhető önbizalommal, amikor az ember tudja, hogy élete konfliktusait megfelelően kezeli, még akkor is, ha fájdalommal jár. A legtöbben viszont csak akkor érzik jól magukat, ha jól mennek a dolgai.

Ha valami elkezd traumatikussá válni, összeszarja magát és szétesik.

Az érzelmi intelligencia fejlesztése kellene ahhoz, hogy a kellemetlen érzéseket is megéljük, rá tudjunk jönni saját felelősségünkre, képesek legyünk változtatni. A negatív folyamatok elfojtásával elkezdődik a belső rettegés, hogy a következő pillanatban mi történik.

Jön a para, a pánik, a szétesés, a kudarc, az önbizalom-csökkenés és a búskomorság.

Ez szerinte nem magyar sajátosság, sok minden hozadéka.

Itt vagyunk a Kárpát-medence közepén, azzal a történelemmel, amit csináltunk magunknak, lásd Trianon. Bennünk van a mélabúság.

Nem is tudja, ez a szó más nyelvben létezik-e. Ő azért veszi észre ezeket, mert kettős állampolgár, Szerbiában szocializálódott tizennyolc évet, ott pedig vagy sírnak, vagy röhögnek, de sírva vigadás nincs. Szerinte az a jó, ha a nemzeti öntudat rugalmas, mert akkor lehet villámgyorsan reagálni, ami sikerélményt eredményez és erőssé teszi az öntudatot. Váratlan szituációkban a merev öntudat reccsen.

Olyan, mint az acél meg az öntött vas. Ha az öntött vasra hirtelen ráengedünk valamit, törni fog. A törés kudarc és rengeteg feszültség. Az acél hajlik. A személyiséget csak úgy lehet acélossá tenni, ha érzelmi szempontból is meg van csiszolva. Rációból jók vagyunk, van sok Nobel-díjasunk, de hogy képesek legyünk mosolyogni és az életet élvezni, azt nem tudjuk.

A mindenkori hatalomnak kéne úgy döntenie, hogy a mentálhigiénét már óvodáskortól tanítsa, mert fontos lenne, ha a gyerekek tudnák, bármiről nyugodtan lehet beszélni.

Kialakulna az öntisztelet és rugalmasság. Igaz, az öntudatra ébredéssel, az érzelmi intelligencia fejlesztésével az emberek manipulálhatósága csökken.

Annak idején az urak sem örültek, mikor a jobbágyok megtanultak írni, így az érzelmi intelligencia fejlesztése egyetlen politikai erőnek sem érdeke. Kialakulhatnak viszont alulról jövő kezdeményezések, amikor egyre több ember ismeri fel, hogy ha csak racionális szempontból fejleszti magát, az nem hozza el a belső békét, csak tüneti kezelés.

A racionalitást tekintve egyébként is túl vagyunk biztosítva, rengeteg törvényt és szabályt hozunk. A felelősséget meg hárítjuk, nehogy valami történjen, ami a köreinket bántja. Nehogy nekünk kelljen döntést hozni, inkább sok embertől megkérdezzük.

Csernus Imre ezzel magyarázza, hogy bizonyos sportokban, kulcshelyzetekben, a döntőknél rendre elbukunk. Ez menekülés a felelősségtől, félnek a játékosok, mit fog szólni a társadalom, ha másként suhintják a labdát. Na, ő erre hívta fel a lányok figyelmét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik