Közélet

Nem minden KDNP-s ötlet hülyeség, de a nagy részük azért elég kommunista

Végre kitalált valaki egy megoldást a magyar népességfogyásra.

Mert amúgy a magyar tényleg fogy, és ha azé a Kárpát-medence, aki teleszüli, akkor hamarosan senkié nem lesz.

Az MNB decemberi növekedési jelentése felvázolja, hogy mik a nagy problémák:

  • Évi 35 ezer fővel csökken a magyar népesség.
  • Elfogy a munkaképesek tábora, egyre több lesz a nyugdíjas.
  • A magyar termékenység európai összevetésben az egyik legalacsonyabb.
  • Magasabb képzettséggel együtt magasabb várható élettartam jár, tovább kell eltartani a nem dolgozó embereket.
  • 2060-ig 9,4 millió főre csökkenhet a magyar népesség, de van olyan számítás is, ami szerint 6,7 millióra zuhan – feltéve, ha nem jönnek bevándorlók.

Csak 1990 és 2010 között majdnem négyszázezer emberrel lett kevesebb Magyarországon. Ha az életkort is megnézzük, akkor még rosszabb a helyzet, mert egyre több fiatalnak kell majd egyre több munkaképtelen, idős embert eltartani.

Ez elég komoly probléma, és nem csak nálunk fordul elő. Japán már most a csőd szélén áll, de hamarosan Kínában is elég nagy baj lesz. A nyugati világ majdnem minden fejlett, gazdag országa küzd ezzel, kivéve talán az Egyesült Államokat, ahol a népszaporulat is fenntartható ütemű, amit csak kiegészít a fiatal bevándorlók viszonylag stabil hulláma.

A problémáról sokan elég régóta tudnak, olyan nagyon komoly cselekvési terv mégsem készült rá.

Eddig.

Jó, a komoly talán túlzás, még az is megeshet, hogy a cselekvési is, de tervnek mindenképp terv az a tanulmány, ami a KDNP-től a napokban kikerült.

Dr. Benda József hobbi népességkutató (van, aki gyufásdobozokat gyűjt, mindenkinek kell egy hobbi) tanulmányában erős állítások és erős ötletek vannak, fel is háborodott rajtuk mindenki. A vita eleve onnan indult, hogy a KDNP ifjúsági szervezete nemrég vitaestet hirdetett meg (aztán letagadták) a témáról, ahol olyan kérdésekről is terveztek vitatkozni, mint a szingliadó, vagy az, hogy ne tölthessen be állami vezetői pozíciót olyan nő, akinek nincs legalább három gyereke. (Szórakozató kiegészítés, hogy a KDNP eddigi legsikeresebb női politikusának, Hoffmann Rózsának csak két gyereke van)

A népességfogyásról, illetve arról, hogyan lehetne elkerülni, lehet és érdemes is vitatkozni, még akkor is, ha hülye ötleteink vannak. De érdemes egyenként megnézni a KDNP ötleteit, már csak azért is, hogy eldöntsük, tényleg mindegyik hülyeség-e. Ezt fogjuk most tenni.

Az állam adjon pénzt a párkereséshez, esküvőhöz, kismamaruhához, lakbérhez, babaruhához és minden hasonlóhoz.

A KDNP legtöbb ötletével pont az a probléma, hogy a párt hiába nevezi magát kereszténydemokratának, nem volt képes kilépni a szocializmus politikai keretrendszeréből. Az állam adjon pénzt kezdetű megoldások soha nem megoldások, főleg, ha egyszeri, adományszerű juttatásokról van szó. Semmi probléma nem lenne egyébként azzal, ha az állam segítené a párkeresést, bármilyen hülyén is hangzik ez.

Maga a gondolatrendszer viszont furcsa. Egy nagy, baloldali államnak egyébként igenis lehet feladata az, hogy minél többet törődjön az állampolgáraival. Az a szokatlan, hogy a KDNP itt is baloldali megoldásokban gondolkodik.

A 35-45 éves gyermektelen nők abortuszát korlátozzák, az emiatt megszülető gyermekeket rögtön örökbe adják.

Ez talán az egyik legmegosztóbb javaslat mind közül. A KDNP keresztény világképébe az abortusztilalom tökéletesen illik, ezzel a javaslattal mégis van két nagy probléma. Milyen jogon dönti el a kormány, hogy pont a gyermektelen, és pont a 35-45 éves nők abortuszát tiltják. Ez a javaslat a hátrányos megkülönböztetés miatt szinte biztos, hogy nem mehetne át.

A kényszerörökbefogadás sem egy szimpatikus húzás, ráadásul hogy döntik el, hogy az anya végül megtarthatná-e a gyerekét, ha meggondolja magát. A KDNP ezzel is a kormány egyik legnagyobb és legantipatikusabb hibájába esik, és megpróbál törvénykezéssel beleszólni abba, mit tehetnek meg az emberek a saját testükkel. Ráadásul ez sem biztos, hogy a kényszerörökbeadott gyerekek generációja egészséges, boldog felnőtt lenne.

A szülni nem képes 38-45 éves nők béranyákkal is kihordathatnák a gyermekeiket, ami most épp törvénytelen.

Ezzel a javaslattal például semmi probléma nincsen. Leginkább azért, mert senkit nem kötelez semmire, csak újabb lehetőségeket nyit meg emberek előtt. Valójában ez lehet az az irány, amivel valóban befolyásolni lehetne a népességfogyást.

Megkönnyítik a 0-3 hónapos gyerekek örökbefogadását.

Ezzel a javaslattal is hasonló a helyzet, bár érdemes fenntartásokkal kezelni. Ugyan Magyarországon ma nagyon lassú az örökbefogadási rendszer, de erre csak részben ok a bürokrácia. Az örökbeadás egy szigorúan szabályzott folyamat, amivel nincs is semmi baj. A megkönnyítés és meggyorsítás viszont nem lehet a szigorú ellenőrzés akadálya.

Betiltják azt, hogy valaki egy éves kora előtt bölcsibe adja a gyerekét.

Rengeteg probléma van a javaslattal. Egyrészt mi az alapja? Érdekes lehet, hogy Bende milyen kutatásokkal tudja igazolni a feltevést, ha egyáltalán ez a feltevés, hogy a korán bölcsibe járó gyerekek és a szüleik között nem alakul ki szoros kapcsolat.

Ezzel egyébként akadályoznák a szülők visszatérését is a munkába, ami megint további problémákat okozna. És ha tényleg be is tiltják, valószínűleg az sem lenne semmilyen hatással a népességfogyásra, mert ennek pont nincs ösztönző hatása. Senki sem vállalna azért több gyereket, mert a kormány nehezebbé teszi, hogy utána visszatérjen dolgozni.

Házasságkötési és gyermekvállalási ösztöndíjat adnak az egyetemista lányoknak.

A helyzet kicsit hasonló az első ponthoz, megint rendkívül baloldali a szemlélet. Más probléma (már ha ez probélma) viszont nincs a javaslattal, sőt, akár még hatással is lehet a népességfogyásra. Ha egy fiatal nő hajlandó tanulás közben gyereket vállalni, miért nem támogathatná őt az állam? Persze ezután nem csinálhatunk úgy, mintha az államtól független, saját lábukon megállni képes polgárokat nevelnénk, és nem az állam kegyének kitett embereket.

A 10 fősnél nagyobb munkahelyeken népesedési megbízottat alkalmaznak, aki odafigyel, hogy ne dolgoztassák túl a 35-42 éves nőket.

Már a javaslat is teljes őrület, arról nem is beszélve, hogy semmilyen reális lehetőség nincs arra, hogy a gyakorlatban is működjön. Persze, jó dolog, ha egy munkahely betartja a munka törvénykönyvét, de a röhejese hangzó nevű, a szocializmus legszánalmasabb időszakából vett népesedési megbízott pont olyan lenne a munkahelyeken, mint a tűzvédelmi oktatás.

Országos médiakampányban népszerűsítik, hogy 40 évesen is szüljenek a nők.

Mivel? Mi lenne az üzenet? Önmagában egy országos médiakampány nem sokat jelent, ha nincs mögötte semmilyen üzenet. Egyébként is fölöslegesnek tűnik, de legalább nagyon drága lenne, amit azoknak az adójából fizetnének ki, akik ezt akár gyermeknevelésre is költhetnék.

A nők gyermekvállalása helyett a családok és közöségek gyermekvállalásáról beszéljenek.

Persze pontosan nem tudni, mi járhatott Benda fejében, amikor ezt írta, de ez egy meglepően haladó gondolat. A magyar jobboldal elképzeléseivel szemben a nyugati liberalizmusnak (ahogy a nyugati jobboldalnak) még véletlenül sincs problémája a család fogalmával. Azzal van problémájuk, ha szűkítik a család fogalmát. Az pedig egy kifejezetten támogatandó gondolat, hogy a gyermeknevelést ne csak a nők, hanem az egész család kötelességének, feladatának és terhének tekintsük.

Család- és Közösségépítési Államtitkárságot állítanának föl.

Olyan sok szót nem is érdemes erre vesztegetni. Nyilvánvalóan létezik a polipszerűen felduzzadt magyar államigazgatásnak olyan területe, amelyiknek most is ez a feladata. Egy újabb intézmény nem csak fölösleges, de rendkívül drága is lenne.

Az anyák napját és a gyereknapot “komplex, társadalomformáló ünneppé” emelnék.

Nehéz elképzelni, hogyan tennék mindezt. Ünnepet csinálni még könnyű, elég ha azt mondjuk, hogy aznap nem kell dolgozni, társadalmat formálni már csak lassabban és nehezebben lehetne. Főleg úgy, hogy nincs meg az üzenet, amivel ezt megtehetnék.

Reprezentatív felmérést készítenének a 35-45 éves korosztályról.

Nyilvánvalóan itt is kérdés, hogy miről kérdeznének. Ezen kívül nincs az ötlettel különösebb probléma, sőt, minél többet tudunk, annál jobb.

Nemzeti konzultációt indítanának a családok megerősítéséről.

Teljesen fölösleges, nagyon drága, csak politikai haszonszerzésre felhasználható javaslat, aminek nincsen használható eredménye, vagy valós hatása a népességfogyásra.

Az egész javaslatcsomag legnagyobb problémája, hogy

a KDNP nyilvánvalóan nem érti, miért születik kevesebb gyerek.

Az utolsó előtti javaslat kivételével egyetlen olyan tétel sem szerepel Benda ötletei között, ami legalább utalna arra, hogy szeretnék megérteni, miért nem vállalnak gyereket a fiatal- és középkorú magyarok.

Azt hogy még a Fidesz-KDNP kulturális holdudvara is mennyire el van tévedve a dolgozó anyákkal kapcsolatban, remekül megmutatja az a cikk, amit Nádasi Katalin főállású anya írt az eheti Heti Válaszba. Nádasi azt írja:

Nem kerülhetem meg a gondolatot, hogy amíg konferenciákon harcolnak mindenféle jogokért, addig gyermekeiket valószínűleg bébiszitter vigyázza, lakásukat takarítónő teszi rendbe, családjuknak talán szakácsnő főz, mosodában mossák a szennyest, kertész tartja rendben a kertjüket, és ápolónő gondozza a nagymamát. És valamennyi alkalmazott megkapja a munkájáért a fizetést!

Ez egy teljesen abszurd bekezdés 2016 Magyarországán. Ugyan a takarítónő már megszokott dolog lett a felső-középosztálytól felfelé, elképzelhetetlen, hogy nálunk a kifejezetten gazdagokon kívül bárki szakácsnőt, vagy kertészt fogadna.

Magyarország népességfogyását valószínűleg pont ez állíthatná amúgy meg. Ha kiszámítható gazdasági környezetben, olyan törvénykezés mellett lehetne gyereket vállalni, ahol tudjuk, hogy a következő pár évben milyen változások várhatóak. Ahol gyerekszülés mellett és után van lehetősége egy anyának a karrierre, és ahol az apa ugyanolyan könnyen maradhat otthon a gyerekkel, mint az anya. A fenti javaslatoknál sokkal többet jelentene az, ha a gyermekvállalás nem teher, hanem az emberi életmenet normális része lenne, ahol a gazdasági és személyes lehetőségek is megengedik, sőt, megkönnyítik a gyermekvállalást.

A KDNP nem ebben gondolkodik, hanem jutalmazásban, tiltásban és törvénykezésben. Meg persze üres kommunikációban, ami mögött nincsen valódi tartalom.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik