Elhúzódó háború zajlik minden nap a 64-es buszon; a csaták azt hivatottak eldönteni, a solymáriaké vagy a hidegkútiaké a buszcsalád, esetleg osztozni kellene-e. Nándi morgolódik.
Egy kis “morgás” Solymár környékéről, persze nem az első, meg nem is az utolsó ebben a témában. (Sok) évtizedes, rendszeres probléma ez, no de úgyis a töltött káposztás időszakot éljük, hát egy kicsit felmelegítem ezt is.
Az alap probléma, mely régi időkre nyúlik vissza, az az, hogy a solymári 64-es buszcsalád voltaképpen kié is ? S hogy miért e fura kérdés?
Fotó: BKK
Minap, csütörtök késő délután melegedett fel a vita újra, hathatós járművezetői segédlettel. A menü a szokásos: Indulása van az aktuális busznak, a tömeg igyekszik rá fölszállni. A solymáriak, no meg az elágazás után lakók bizony önös érdekből tolakodnak fel, haza szeretnének menni.
Hely semmi, a busz megtelt. A sofőr: “Menjenek beljebb, mert különben senki nem fog elmenni ezzel a busszal!” Persze szolid anyázás, fogak csikorgatása, miegyéb. És ekkor berobbant a régi sérelem! Egy hang megkérdezte: “Mi lenne, ha a hidegkútiak megvárnák a 4 perc múlva induló 257-est? Akkor felférnénk!”
Olaj volt a tűzre, az utasok persze azonnal két táborra szakadtak, egyesek szerint nem a solymáriaké a busz, meg ők is haz akarnak érni. A “vidéki” hangok szerint Hidegkútra jár az 57-es, meg a 257-es is, az ottaniak várják meg, blabla.
A tények: tényleg jár a két említett busz, és meg lehetne várni, ezzel csökkentve a 64-es buszcsalád túlzsúfoltságát. Viszont mindenkinek szíve-joga azzal a busszal utazni, ami a célja felé viszi. Van-e megoldás ennek az antagonisztikus ellentétnek a feloldására?
Főleg annak tükrében, hogy mi, Solymáron élők, komoly ezreseket fizetünk pluszban, azért a pár megállóért. Az önkormányzat szintén rendesen “tejel”, mégis mi nem férünk fel a buszunkra.
Utóirat: Az első megállótól kezdve folyt a leszállás, a busz kényelmesen döcögött, és szokás szerint a Solymári elágazás után már akadt hely. Az utánunk induló 257-es is utolért, nagyjából üresen…
