Közélet

Ha már Harrach Péter is optimista, akkor mi bajunk lehet?

2016 optimizmusra ad okot belpolitikai kérdésekben, a külpolitikát illetően azonban csak mérsékelt az optimizmus, hiszen a fő téma továbbra is a bevándorlás lesz, mondta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen pártja idei várakozásairól beszélt.

A frakcióvezető kifejtette: a kormány a családpolitikában újabb nagy lépést tett az otthonteremtési támogatás kiszélesítésével. Eddig is olyan családpolitikát folytatott, amelynek két célja volt: a demográfiai helyzet és a családok helyzetének javítása. A támogatás kibővítése e célokat szolgálja.

Úgy vélte, az intézkedésben azok a családok érintettek, amelyek szándékoztak gyermeket vállalni, de anyagi okok miatt nem tették meg, és sok ilyen fiatal házaspár van. Ugyanakkor a kormány nem csak a háromgyermekesekre gondol, a kétgyermekeseknek is nagyobb adókedvezményt nyújt.

Rétvári Bence, a KDNP alelnöke a sajtótájékoztatón azt mondta: a bankokat arra kérik, hogy a rendelet ismeretében mielőbb kezdjék el az ügyintézést.

Közölte: nem mindenki támogatja a lépést, például az MSZP folyamatosan támadja. A támogatás kiszélesítése viszont lehetőséget ad a fiataloknak, hogy a saját lábukra álljanak – magyarázta. Megjegyezte: a támogatás szándéka jelenleg a munkavállalókra terjed ki.

Harrach Péter a külpolitikai kérdéseket illetően elmondta: a bevándorlás ügyében kettős felelősség terheli a döntési helyzetben lévő politikusokat, ugyanis tényleges segítséget kell nyújtani a rászorulóknak, egyúttal biztosítani kell az önvédelmet. Az EU nem képes hatékony védelmet biztosítani a nemzeteknek, és a határvédelem sem megoldott.

Hozzáfűzte: a magyar megoldás tűnik a leghatékonyabbnak, a valóban védelemre szorulók, valamint az önvédelem szempontjait pedig az európai határokon kívüli megoldás szolgálja.

Rétvári Bence mindezzel kapcsolatban kifejtette: a szilveszterkor Németországban történtek sokaknak hatottak sokkolóként, az események bebizonyították azt, amiről Magyarországon gyakran beszéltek, vagyis azt, hogy a bevándorlás kontrolljának hiánya olyan veszélyeket hordoz, amelyek akár civilizációs, közbiztonsági problémákat is okozhatnak.

A magyar kormány elsődleges felelőssége a magyarok biztonságának védelme, és az ország a nemzetközi szerződések betartása mellett hatékonyan megvédte az EU és az ország határait. Hozzáfűzte: a Frontex 300 embert mozgósított a legutóbbi missziójára, de ez nem elég a bevándorlási hullám megállítására, kontrollálására.

Rétvári Bence szerint az események azt mutatják, hogy a bevándorlás támadás az európai életmód és értékek ellen, az életmód változása fenyeget, hiszen többször tömegrendezvényeket mondanak le, szüneteltetik a tömegközlekedést emiatt, ami az életmódjuk megváltoztatására ösztönzi az embereket. Holott elsősorban azoknak, akik idejönnek és törvényes módon kérik a letelepedésüket, kellene alkalmazkodniuk az európai életformához.

Kérdésre válaszolva Harrach Péter arról is beszélt, hogy a boltok vasárnapi zárva tartása miatt nem bocsájtottak el senkit, egyértelműen a munkavállalók érdekében történt a rendelkezés, azokért, akik kénytelenek voltak a pihenőnapot munkával eltölteni, és ez szolidaritás kérdése.

Ugyancsak kérdésre Rétvári Bence közölte: az állami vezetők fizetésemelése nem a politikai vezetőket érinti, hanem bizonyos gazdasági társaságokról van szó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik