Közélet

Nem a sajtóban kéne üzengetni! – üzent a sajtóban a törvényszék

Az ügyészség fölhorgadt a Biszku-ítéleten, és számon kérte a Fővárosi Törvényszéket. Itt a válasz, amiben azt írják, nem mindenben felel meg a valóságnak az ügyész állítása.

Biszku Béla a múlt héten két év, három évre felfüggesztett börtönt kapott zömmel azért, mert anno nem intézkedett a salgótarjáni sortűz és a martonvásári kutatók vegzálása miatt. Az ítélettel a vádhatóság nem volt elégedett, Ibolya Tibor fővárosi főügyész azt mondta,

kíváncsian várja, írásban hogyan tudja majd megindokolni döntését a bíróság, amikor az ügyészség egyrendbeli háborús bűntettel vádolta meg Biszku Bélát, a bíróság pedig ötrendbeliben ítélte el úgy, hogy kettőben még fel is mentette.

Erre hétfőn válaszolt a megszólított Fővárosi Törvényszék. Azt írják, a bíróság csak abban vizsgálhatja az ügyet, amivel megvádolja a vádlottat az ügyészség. Ha a vádat az ügyész nem tudja bizonyítani, akkor felmentő ítéletet kell hozni. Ahogy fogalmaznak, ez

jogállami garancia, ami minden vádlottat megillet, függetlenül attól, hogyan hívják.

Szerintük azt nem vette figyelembe Ibolya, hogy két – Biszkut is érintő cselekményben – már született jogerős ítélet a rendszerváltás óta. A Nyugati téri lövöldözésről kiderült, hogy nem volt sortűz, a salgótarjáni esetben pedig a szovjet katonai parancsnok adta ki a tűzparancsot.

A törvényszék közleménye szerint nem igaz, hogy a tanúk nem mondtak semmit. Ők megerősítették, hogy nem volt érvényben központo tűzparancs (amiben így Biszkunak is szerepe lehetett volna). A bíróságnak ráadásul a terhelő bizonyítékok és körülmények között a Biszkut mentőket is figyelembe kellett venni, még ha Biszkunak hívják is a vádlottat.

Az nem úgy volt

Az ügyész az ítélet rendbeliségét is megkérdőjelezte: ők más rendbeli emberöléssel vádolták Biszkut, mint amilyen az ítéletben szerepelt. Erre az a magyarázat, hogy Biszkut bűnpártolás miatt ítélték el, és az nem az alapcselekményhez (azaz a sortüzekhez és azok áldozataihoz) igazodik, hanem a “felelősségre vonás alól mentesített személyek számához”.

Az ügyészség amúgy négyrendbeli háborús bűntett miatt emelt vádat (nem egyrendbeliben), és a bíróság csak egyrendbeli háborús bűntettben hozott felmentő rendelkezést, ellentétben a főügyész állításával. Az sem igaz, hogy a vádiratban nem szerepelt az, hogy Biszku adta ki az utasítást a sortüzekre, holott igen. Az ügy másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik, és hozzátették a közleményben:

az eljárási szereplők – köztük az ügyész is, mint minden más egyéb büntetőügyben – az álláspontjukat a tárgyalóteremben és nem a sajtóban kell, hogy megvédjék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik