Belföld
jogositvany(3)(960x640)(1).jpg (vezetői engedély, )

Trolibuszmegálló tetején hevert Biszku Béla jogosítványa

Tóth Richi
Tóth Richi

Na, ugye. 2014. 01. 17. 15:10

A most 92 éves Biszku Bélának az okmányát egy zuglói trolibuszmegálló tetején találták meg. Érvényes, egészen 2060-ig.

Az Örs vezér téri trolimegálló tetején takarítás közben találtak rá a jogosítványra, ezután az Index szerkesztőségébe került, ott bármikor átveheti a korábbi pártállami vezető – a következő három napban. Azért csak eddig, mert utána az ilyen okmányokat le kell adni egy okmányirodában.

Fotó: Kummer János / Hír24

A jogosítványon szereplő számokból kiderül, Biszku ugyan már 2012 áprilisa óta nem vezethet, de a kártya még 2060-ig érvényes, vagyis a korábbi belügyminiszter csak személyazonosításra használhatja.

Biszku Béla ellen tavaly októberben emeltek vádat, háborús bűntett és más bűncselekmény miatt kell hamarosan bíróság előtt felelnie. De ő többször is hangoztatta már, az ’56 után történtekkel kapcsolatban nem bánt meg semmit, így nincs is mért bocsánatot kérnie.

De hogy került a megálló tetejére?

Ez itt a kérdés. A jogosítványt átmenetileg birtokló Index egyik munkatársától sikerült megtudnunk az igazságot. Úgy, hogy valaki megtalálta az elhagyott Biszku-iratot, majd nem tudott vele mit kezdeni, így feldobta a megálló tetejére. Takarítottak, leesett, így került a portálhoz.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Bielik István / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.