Közélet

“Férjem védelmében” – durva írás Orbán “közellenségének” nejétől

itelet(210x140).jpg (Array)
itelet(210x140).jpg (Array)
Fapál László felesége olyan anyamedveként írja le önmagát, aki már bocsait védi, ezért veszélyes.

Fapál Orsolya vagyok. Anya és feleség.

Így kezdődik az írás, amit ezúttal a Viszkisdoboz blog szerzője helyett a neje jegyez. Ő az elmúlt öt évben nem szólalt meg,

de most elég volt!
Hogy miért éppen most?
A kérdés jogos.

A volt honvédelmi államtitkár felesége eddig meggyőződéssel hitt abban, hogy férje ártatlansága megerősítést nyer a bíróságon.

A Törvényszék majd helyre teszi megtépázott tekintélyét, melyet a politika öncélúan felhasznált. De most vége!

Az asszony háborút hirdet a férjét elítélő bírónők ellen, akik szerinte úgy hoztak ítéletet, hogy az ügyet nem is ismerték, nem folytattak érdemi vizsgálatot. Fapál László felesége olyan anyamedveként írja le önmagát, aki már bocsait védi, ezért veszélyes.

Bocsaimat védem, szám szerint négyet. Hát, rettegjen, aki ártó szándékkal a közelükbe akar jönni. Mert valamit vegyen tudomásul mindenki. Amikor ezeket az ítéleteket meghozzák, sorsokról döntenek. De nem csak az előttük állókról, hanem annak családjáról is.

Szerinte az nem lényeges, hogy a férje jó apa és férj, aki személyesen ismeri, az úgyis tudja, hogy még becsületes is. Nem akar jogászkodni sem, de nem érti, hogy a bíróság mégis milyen jogszabály alapján akarja az ő vagyonrészét is elkobozni. Fapál felesége ezt követően még részletesen ír a három bírónő viselkedéséről, majd miután kiadja dühét, kicsit megnyugszik és arra kér minden ítélkezőt,

aki mások élete felett dönt, hogy vegye komolyan hivatását! Csak akkor ítélkezzen, ha megdönthetetlen bizonyítékokkal áll elő a vádló. Mert vádolni könnyű, ítélkezni még könnyebb, ám higgyék el, tiszta lelkiismerettel élni a legkönnyebb!

Neki minden nap a gyermekei szemébe kell néznie és elmondania:

Nem, apát ma nem fogják börtönbe hurcolni. Itthon lesz, mire hazaértek. Nem, ma nem fogják az otthonunkat elárverezni a fejünk felől. Lesz ágyad, amelyben ma éjjel álmodhatsz.

Korábban a volt államtitkár (egykori katonatiszt, sikeres ügyvéd) is agyrémnek nevezte az ítéletet, amelyet neje sem ért. Azt kéri, valaki magyarázza már el neki az ítélet indoklását, hogyan lehet „törvényesen, a jogszabályok betartásával bűncselekményt elkövetni”.

Hogyan lehet figyelmen kívül hagyni, hogy mindenki ugyanúgy követett el és követ el a mai napig  “bűncselekményt”! De csak Te vagy a bűnös! A többiek nem, mert ők nem a per tárgyai. Hogyan lehet figyelmen kívül hagyni a szakmai tanúk értékelését? Hogyan lehet azt mondani, hogy 20 éven keresztül rosszul csinálták a katonák, mikor a hadsereg 100 ezres lakásállományát a benne lakó bérlőknek kedvezményes áron, a jogszabályok szerint eladták?

HOGYAN? – kérdezi Fapál Orsolya, aki szerint joga van tisztességes válaszokat kapni. “Anyaként és feleségként.”

Férje előzőleg azt írta, hogy még egy joghallgatónak is ismernie kell a vádhoz kötöttség elvét. Azt, hogy a bíróság csak azért ítélhet el valakit, amivel meg is vádolták. Őt viszont a másodfokú bíróság olyan cselekmény miatt ítélte el, amit a vádirat nem is tartalmazott.

Ugyanakkor a vádhatóság súlyosításért, végrehajtandó szabadságvesztésért, közügyektől eltiltásért fellebbezett, miután Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert és egykori közigazgatási államtitkárát csak felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik