Lendvai Ildikó nem ért egyet azzal a franciával, aki a véres párizsi éjszaka után (a város jelképét, a hánykolódó, de soha el nem süllyedő hajót ábrázoló) hatalmas graffiti alá azt írta: „Köpünk a halálra!”.
A halálra nem köpünk.
A szocialisták egykori elnöke a Népszavában arról ír, hogy nem kérdés, “ilyenkor mindent meg kell tenni a veszély csökkentéséért. (…) A handabandázás és a kerítésesdi ezt nem helyettesíti. Nem lehet többé úgy kibújni a személyre szóló elbírálás alól, mint a magyar kormány tette, amikor az egyik határról válogatás nélkül még a sebesült menekülőt is visszaparancsolta, a másikon meg ismét csak válogatás nélkül mindenkit maga fuvarozott Ausztriáig.
Vége kell, hogy legyen a nemzetközi sunnyogásnak is, amelyben mindenkinek „a másik terroristája (fundamentalistája, diktátora) büdös”, miközben a térségben import-fegyverekkel lőnek egymásra.
Lendvai Ildikót az nem lepi meg, hogy a militáns politika régi mestereként Orbán Viktor lubickol a hadvezéri szerepben, hatalma tartósításáért “annyi hasznot húz az egész szörnyűségből, amennyit csak tud”, de szerinte az igazi kérdés az: ki ellen folyik a háború?
Két szereplő bizonyosan van, aki vallásháborúként értelmezi. Az Iszlám Állam és a magyar állam.
A szocialista politikus elismeri, durva dolog őket egy mondatban akár említeni is, semmilyen más vonatkozásban neki sem jutna eszébe, de a frontvonalakat ugyanott rajzolják meg.
A muszlim vallásban a dzsihádnak többféle jelentése van, a radikális fundamentalisták azonban a más hitűek, a hitetlenek, és nem utolsó sorban a másként hívő muszlimok elleni „szent háborúnak”, vallásháborúnak értelmezik. Orbánék összes metaforája is arról szól: vallásháború folyik. Az idegen vallás és kultúra támadta meg a keresztény Európát. Két nagy vallás vívja véres csatáját Európáért, vagy akár a világuralomért.
Új keresztesháború katonái vagyunk, amely ugyan egyelőre védekező, nem támadó, de keresztesháború, így már az is érthető, hogy Felcsúton a templomban gyűjtik az aláírást a kvóta ellen, ha egyszer a keresztény hitről van szó – írja Lendvai, aki azután idéz Bayer Zsoltot is, de a Magyar Hírlap publicistájával ellentétben úgy véli, nem az a háborús bűnös, aki toleranciáról, integrációról papol, hanem az, aki kollaborál.
Háborús bűnös az, aki átveszi az ellenfél gyilkos ideológiáját, aki szellemileg dezertál, mert maga is épp úgy a dzsihádban, a szent vallásháborúban hisz, mint a támadók. A torz „magyar dzsihád” nem a terroristákat tartja ellenfelének, hanem a kollektív bűnösség régi mételyét terjesztve mindenkit, aki máshitű. Elfogadja az Iszlám Állam bűnözőinek logikáját: a háború az „igaz hit” győzelméért, a másfajta vallások legyőzésért folyik. Elfogadja, hogy a kereszténység küzd, védekezik a muszlim vallás ellen. És akkor mindenki ellenség, a gyerek is, aki oda született. Az üldözött is, ha onnan jön.
Az MSZP egykori elnöke szerint háború van, de nem vallásháború.
Az ellenfél nem egyik vagy másik vallás, hanem a mindenfajta fanatizmus, a fundamentalizmus tébolya, amely sokfajta eszmét silányíthat gyilkossá.
Korábbi nemzetközi és történelmi példákat idézve Lendvai Ildikó emlékeztet rá, hogy a terrorizmus soha nem ismert ártatlan áldozatot, a másik oldalon mindenki ellenség, aki pedig kollektív bűnösöket bélyegez meg a valódiak helyett, az már be is hódolt annak a szellemnek, amely ellen védekezni akarna.
Az már lelke egyik zugában dzsihádista.
A szocialisták volt elnöke szerint ellent kell állni nekik.
