A Magyar Nemzet pénteki számában arról ír, nehezményezik, hogy a cég szerződést szegett, a rendőrség mégsem kezdeményezi a közbeszerzésekről való kizárását, a Közgép viszont ennél sokkal kisebb szabálytalanságért szív.
Különös egybeesés, hogy a Magyar Nemzet Simicska Lajos érdekeltségébe tartozik.
A Mohácsra szánt hőkamerás határfigyelő rendszert a Milipol Zrt. építette volna ki, nem készültek el időre, ezért a rendőrség 44,1 millió forintos kötbért fizettetett velük.
A cég Székely Herbert, a néhai Fenyő János egykori munkatársának tulajdonában áll és június 15-ig kellett volna átadniuk a folyami határvédelmi rendszert, ám 15 napot késtek.
A Milipol bruttó 375 millió forintért vállalta a megbízást a tavaly kiírt tenderen.
A rendőrség ugyanakkor a szerződésszegés ellenére sem tervezi, hogy kezdeményezi a cég kizárását a közbeszerzésekből.