Közélet

NATO-főtitkár: ez nem a Nyugat és a muzulmán világ közötti harc

A muzulmánok a terrorizmus első számú áldozatai, támogatni kell őket olyan bűnözőkkel szemben, mint amilyen az Iszlám Állam – mondta Jens Stoltenberg Budapesten.

„Nagy örömmel látnám, hogy Oroszország az Iszlám Államra mér csapásokat” – mondta a Budapestre látogató NATO-főtitkár csütörtökön, az MTI-nek adott interjúban. „Mostanáig Oroszország főként olyan régiókban támadott célpontokat, amelyek nem az Iszlám Állam ellenőrzése alatt állnak” – közölte Jens Stoltenberg, hozzátéve, hogy az orosz utasszállító repülőgép katasztrófája óta azért már voltak a dzsihádista szervezet ellen is orosz légicsapások, például Rakkában.

Stoltenberg üdvözölte, hogy Oroszország újabban részt vesz a szíriai konfliktus tárgyalásos megoldását célzó erőfeszítésekben. A NATO erőteljesen támogatja a politikai megoldás keresését – fűzte hozzá.

A főtitkár kitért arra, hogy a NATO tagállamai részt vesznek az Iszlám Állam elleni, Egyesült Államok vezette koalíció légicsapásaiban, és több NATO-tag felajánlotta segítségét Franciaországnak, például a hírszerzésben. A katonai szövetség úgy veszi ki részét a terrorizmus elleni harcból, hogy segítséget nyújt a régió kormányainak – így Jordániának és Iraknak – a haderejük kiképzésében, megerősítésében.

Stoltenberg szerint ez nem a Nyugat és a muzulmán világ közötti harc, ez olyan harc, ahol muzulmánok vannak a frontvonalban. A muzulmánok a terrorizmus első számú áldozatai, támogatni kell őket az olyan bűnözőkkel szemben, mint amilyen az Iszlám Állam – jegyezte meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik