Közélet

Verekedni tanul a vak komondoros

Balogh József már két éve nem iszik.

Fülöpháza polgármestere a Kecskeméti Járásbíróságon folyó tárgyalása után a Borsnak azt mondta: fenntartja, hogy nem emlékszik pontosan, mi történt 2013 áprilisában Terikével, aki darabos orrcsont- és járomcsonttörést szenvedett. Balogh József a vád szerint parlamenti képviselőként követte el a súlyos testi sértést, részegen verte meg élettársát egy lagzi után. Most azt mondja, azért nem emlékszik, mert akkor ittas volt, nyugtatót is vett be.

Ugyanakkor már két éve nem iszik alkoholt – csak református úrvacsorán–, mert fogadalmat tett beteg lányának. Nyugtatót néha bekap egyet-egyet, ugyanazt, amit Terike rendszeresen szed. Azt a polgármester nem árulta el, miért.

Balogh a bulvárlapnak azt mondta, húsz kilót fogyott, a stresszt alkohol helyett már brazil dzsiudzsicu edzéseken vezeti le. Mint ismert, a polgármester ellen azt követően kezdtek nyomozni, hogy a kórház jelezte a rendőrségnek: élettársa súlyos sérülésekkel került hozzájuk ellátásra.

A politikus akkor még a Fidesz parlamenti képviselőjeként lapunknak elmesélte, mennyit is ivott azon az áprilisi napon.

…azt azért hozzá kell tenni, hogy olyan házilag készített italból is megkínáltak a mulatás alatt, amitől igazából nem úgy rúgik be az ember, hogy ne tudja, mi van, de azért megütött.

Milyen házilag készített itallal kínálták?

Ilyen zöld mézessel.

Pálesz?

Az.

Mitől zöld?

Zöld dió héja van benne, azt facsarják bele.

Mennyi csúszott le belőle?

Három. Négy. Talán öt.

Deci?

Feles. Egész éjszaka összesen!

Kis kísérő?

Sör. Abból igazából csak egy féllel tudtam meginni, mert azt a fajtát, ami volt, nem szeretem.

Ennyi?

Meg, mit tudom én, másfél deci küvébor, házi.

Slussz?

Meg deci fehér. Semmi több… Nekem idáig nem volt semmi ilyen balhém, nem is értem, hogy a francba’ jöhetett össze. El sem tudom képzelni, mi történt… Még most se pihentem ki magam.

Az interjúban a polgármester arról is beszélt, hogy szerinte élettársa a család vak komondorának áldozata lett.

Van nekünk egy nyolcvankilós komondor kutyánk, vak szegény, az megriadt valamitől, előszaladt, és közben fellökte Terikét, aki elesett, és beverte a fejét.

Az eb azóta elhunyt, de híres lett, megszületett a könyv, “A vak komondor országa – Terikétől Lajosig 2010-2015 interjúk” címmel, amely kollégánk, Nagy József beszélgetéseiből válogat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik