Közélet

A Nyugati pályaudvar mögött épülhet fel a Csontváry-múzeum

Traui látkép naplemente idején (csontváry, festmény, )
Traui látkép naplemente idején (csontváry, festmény, )

Az elképzelések szerint a Liget II. projekt részeként épülhetne fel a Csontváry-múzeum Budapesten, a Nyugati pályaudvar mögötti rehabilitálandó területen – írja a Népszabadság keddi számában a Miniszterelnökségtől kapott szóbeli tájékoztatásra hivatkozva.

Másfél héttel ezelőtt Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette az elhelyezési ötletpályázat kiírását egy új Csontváry- múzeum létrehozására, amelyben a mester hat nagyméretű alkotása lenne látható. Lázár János Csontváry 1918-as levelére hivatkozott, amelyben a művész leírta, hogyan képzeli múzeumát.

“Az ötletpályázat nem több és nem kevesebb, mint építészek, szakértők és szakmabeliek véleményének, álláspontjának és javaslatainak kikérése abban a kérdésben, hogy meg lehet-e, és amennyiben igen, hol és hogyan lehet megvalósítani Csontváry álmát száz évvel a művész eredeti terveit követően. Az, hogy Csontváry tervei egy évszázaddal később is megvalósulhatnak, a legkisebb mértékben sem a pécsi Csontváry Múzeum integritásának csorbításáról szól (.). A pécsi Csontváry Múzeum integritásának megbontása fel sem merült!” – közölte a Miniszterelnökség sajtóosztálya.

A Honvéd Főparancsnokság épületében rendezett kiállításra júniusban szállították Budapestre a festő műveit az 1973 óta létező pécsi Csontváry Múzeumból. A Népszabadság szerint sokan kételkedtek, hogy a képek visszakerülnek-e a városba, annak ellenére, hogy a Miniszterelnökség illetékesei azt garantálták. Őri László, Pécs alpolgármestere a lapnak elmondta: a festmények számára a jelenlegi múzeumépületben kiváló körülmények adottak. A palotát a pécsi egyházmegye nemrég újíttatta fel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik