Közélet

Újabb egészségügyi törvényjavaslatot nyújtott be a kormány

Ebben többi között szabályozzák az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér működését, a hozzá kapcsolódó adatvédelmi szabályokat, jogosultságokat, az elektronikus cigaretta használatát és forgalmazását.

A parlamentnek benyújtott egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat az e-egészségügy programban megvalósítandó ágazati informatikai infrastruktúra és kapcsolódó központi szolgáltatások működtetéséhez szükséges törvénymódosításokat tartalmazza.

Az előterjesztés bevezeti az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) informatikai alapjait, amelyen belül az egészségügyi ellátás nyújtásához szükséges megfelelő infrastrukturális hátteret hoznak létre, hogy az egészségügyi ellátáshoz és az ellátás monitorozásához, fejlesztéséhez szükséges, rendszerezett adatokhoz, elemzésekhez, döntés-előkészítő anyagokhoz hozzáférhessenek az egészségügyi szakemberek, az egészségpolitikai döntéshozók.

Az előterjesztő szándéka szerint az EESZT főszabályként nem hoz létre új adatkezelést. Továbbra is az egészségügyi ellátást nyújtó szervek és természetes személyek, valamint az egészségbiztosítás és az állami felügyelet szervei végzik az adatkezelést, a rájuk vonatkozó szabályok alapján.

A javaslat szövege szerint a betegadatok kezelésében a rendszer használatával kapcsolatos garanciális elem, hogy a rendszer a felhasználók azonosítása, valamint az adatkezelések jogszerűségének ellenőrzésére egységes azonosítási és jogosultságkezelési nyilvántartást vezet. A beteg nyilatkozatával korlátozhatja az adatai megismerésére jogosultak körét.

Az előterjesztés – az uniós irányelvvel összhangban – 2016. július 20-i hatállyal megszünteti “a különleges táplálkozási célú élelmiszer” kategóriát, helyette “az anyatej-helyettesítő és anyatej-kiegészítő tápszerek”, “a feldolgozott gabonaalapú élelmiszerek és bébiételek”, “a speciális gyógyászati célra szánt élelmiszerek” és “a testtömeg-szabályozás céljára szolgáló, teljes napi étrendet helyettesítő élelmiszerek” kategóriája lép.

A javaslatcsomagban kitérnek az egészségügyi ágazat mozgóbérelemeire (ügyeleti, készenléti díj, túlmunka díja, műszakpótlékok) is, amelyet jelenleg – átmeneti jelleggel 2015. július 1-től 2015. december 31-ig – kormányrendelettel szabályoztak. A módosítás célja, hogy az átmeneti szabályozás megszűnésével, 2016. január 1-jétől is meglegyen a törvényi feltételrendszere annak, hogy az egészségügyi dolgozók mozgóbérelemei az egészségügyi ágazati béremelésnél megemelt alapilletményhez igazodhassanak.

Az előterjesztés – uniós irányelveknek megfelelően – bővíti a nemdohányzók védelméről szóló törvényt az elektronikus cigaretták (e-cigaretta) használatának és forgalmazásának szabályaival. Ennek lényege, hogy a javaslat nem tesz különbséget a nikotinos és az nikotin nélküli e-cigaretták között, továbbá e termékeket csak ott lehet használni, ahol dohányozni is lehet. Ilyen terméket (és tartozékait) sem automatából, sem pedig interneten nem lehet majd vásárolni. Ezen termékeket árusítani kizárólag dohányboltban lehet majd, a dohánytermékekre vonatkozó hatályos szabályok szerint. A rendelkezés szerint továbbá az e-cigaretták forgalomba hozatalát fél évvel korábban be kell jelenteni.

Az előterjesztés lehetőséget biztosít a jövőben arra, hogy a társadalombiztosítási (tb) támogatással nem rendelhető gyógyszerek árához az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) egyedi kérelmek alapján méltányosságból támogatást nyújtson.

A szöveg szerint a korábban még nem kérelmezett hatóanyagú gyógyszer esetében, amellyel kezelendő betegek száma évente várhatóan meghaladja a 15-öt, vagy amelynek napi terápiás költsége termelői/import beszerzési áron számítva meghaladja a 15 000 forintot, a méltányossági támogatás megítélését megelőzően – az OEP egyedi méltányossági regisztert indít. A regiszterbe felvett betegek számára a forgalomba hozatali engedély jogosultja térítésmentesen biztosítja a szükséges gyógyszeres terápiát.

A javaslat rendelkezik továbbá arról, hogy egyetlen spermabank sem fogadhat és tárolhat hímivarsejtet, amennyiben nem végez humán reprodukciós beavatkozást.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik