Miközben a Fidesz idehaza azzal támadta a magyar ellenzéket, hogy annak képviselői amerikai pénzen bírálják saját országuk kormányát és valójában Amerika érdekét védik, közben most magyar pénzen arra használtak fel amerikai ellenzékieket, hogy hazánk érdekét képviselve bírálják az Obama-adminisztráció külpolitikáját.
Colleen Bell vonja vissza
Jeff Duncan republikánus képviselő az amerikai Kongresszus külügyi bizottságának szerdai meghallgatásán – látványosan a papírjaiból, szó szerint felolvasva – Colleen Bell két héttel korábbi, a Corvinus egyetemen elmondott beszédét bírálta kérdéseiben, és annak visszavonását kérte Bell közvetlen felettesétől.
Később Ted Poe texasi republikánus képviselő ment neki Colleen Bellnek,
De kiállt Magyarország mellett az a Dana Rohrabacher kaliforniai republikánus képviselő, hírhedt putyinista is, aki szintén Connie Mack lobbizásának köszönhetően korábban egy külön Magyarországnak szentelt meghallgatást is összehívott.
Amerikai kampányt finanszírozhatnak
Az a „hazai pénzügyi kör” pedig, amelyik a lobbisták mögött felsejlik, az Index szerint a Századvég. A cég a magyar kormánnyal együtt összesen 1,4 milliárd forintos szerződéseket kötött Connie Mack volt republikánus képviselő cégeivel, illetve a floridai Liberty International Group lobbicégekkel.
Bár a Mack cégeivel kötött 1,4 milliárdos szerződések célja lobbitevékenység kifejtése és Magyarország népszerűsítése Washingtonban, amit a múlt héten csináltak, túlmutatott a lobbizáson:
– véli a lap.
Úgy tűnik, a magyar fél arra játszik, hogy a Fehér Házat jövőre majd a republikánusok veszik be. Jövőre több mint 600 millió forintot kap a magyar államtól a rejtélyes Magyar Foundation of North Amercia nevű szervezet, ami közvetlenül támogathatja az amerikai politikusok kampányát, akár az elnökjelöltekét is. További részletek az Indexen.