Nem Balázsé az első levél, amelyben a 22-es járat buszvezetőinek egy részét éri kritika. Azért jó lenne, ha nem lenne belőle rendszer. A Volánbusz néha odapillanthatna, mi folyik a budakeszi vonalon.
Lehet hogy azért érzem a 22-es busz sofőrjeit az átlagnál furábbnak, mert ezzel a viszonylattal találkozom a leggyakrabban utasként és autósként is.
Nem csak idegesítő, hanem kifejezetten veszélyes, hogy az egyik sofőr a villamosokhoz hasonlóan az irányjelzőjével köszönti a szembejövő buszokat. A villamosnál ez oké, senki nem gondolja, hogy leugrik a sínről és balra fordul, de a busz mögött haladót rendre megtéveszti az idióta villogás.
Fotó: BKK
Egy másik, idősebb vezető rendszeresen végigpöfögi az utat a Széll Kálmán tértől Budakesziig, szid mindenkit, olykor válogatott trágárságokkal. Egy harmadik a megállóból padlógázzal vágódik ki és még rá is dudál arra, aki ijedtében elkapja a kormányt és nagy ívben kerüli ki a hirtelen elé került kékséget.
A ma (szombat) reggeli sztori azonban mindezt felülmúlta. Reggel háromnegyed 9 előtt a 22A busz vezetője a Széll Kálmán téri végállomásra igencsak dühösen állt be. Egy idős hölgy szállt fel az első ajtón, köszönt, felmutatott valami igazolványt és leült a jobb első ülésre. Kisvártatva a sofőr hátrafordult, ránézett és a következőt mondta neki: “ha köszöntél volna, akkor hamarabb megkaptad volna a választ”.
A hölgy bizonytalanul körülnézett, hogy ez vajon neki szólt-e, mert – ugye – ő köszönt, én is hallottam, továbbá nem kérdezett semmit, ergo választ sem várt, de a sofőr előre fordult és bámult a fejéből kifelé továbbra is.
Budakeszin szállt le az idős hölgy, az utolsó előtti megállóban. Viszontlátásra! – mondta a sofőrnek, az azonban meg se rebbent, mintha nem is neki köszöntek volna. Cserébe viszont kis híján elgázolta az utasát, aki közben az Erdő utcai gyalogátkelőn lelépett a járdáról, majd rémülten vissza a járdára a felé nyomuló busz elől. Vajon csak rossz napja volt a sofőr bácsinak vagy az egész élete van szétkúrva?
