Közélet

Handabandáért fizetett az EMMI 25 milliót

Négy tanulmányt rendelt meg a Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI) uniós forrásokból az Emberi Erőforrások Minisztériuma uniós fejlesztésekért felelős helyettes államtitkárának korábbi kft.-jétől. A négy dolgozat témája az esélyegyenlőség volt, a nyilvános pályázati kiírásban – a címeken kívül – semmilyen követelmény, tartalmi kritérium sem található. A 2012-es hirdetményben csak és kizárólag terjedelmi elvárások szerepelnek – írja az Index.

Az Adequo Kft. 24 millió forint plusz áfáért vállalta a négy tanulmány előállítását, és be is tartotta a követelményeket: az előírt méretben egyetlen hónap alatt leadta az írásokat.

Az Index szerint viszont időközben elfogyott a mondanivalója. A szakirodalomból vett idézetek, ismertetések mellett egész fejezeteket töltöttek ki szakkifejezések ismételgetésével, redundáns megfogalmazásokkal és bulletpointos felsorolásokkal.

Nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy a szöveg elérje a tenderelőírásnak megfelelő hosszúságot.

A helykitöltés érdekében indokolatlanul nagy, de lényegében triviális tartalmi részeket illusztráló szerkezetábrákat is bevetettek. A tanulmányok hosszú hivatkozási listát vonultatnak fel, de vadonatúj megállapításokkal nem igazán járultak hozzá a hátrányos helyzetűek felzárkóztatásának elméleti megközelítéséhez.

Garai Péter helyettes államtitkár 2010 januárja és 2011 júliusa között volt a kft. egyik tulajdonosa. Az Index kérdésére azt írta, 2012-ben nem volt már kapcsolata a céggel,

a projekt vonatkozásában pedig sem személyében sem tisztségében nem állt fenn érintettség vagy összeférhetetlenség.

A dokumentumot itt találja, sokatmondó részleteket belőle pedig az Index cikkében. Az Együtt feljelentést tesz, mert ennél az esetnél fönnáll a hűtlen kezelés gyanúja, szerintünk itt semmi másról nincs szó, mint egy korrupt fideszes kerülőúton történő megjutalmazásáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik