Göncz Árpád egykori rabtársa, az 1956 után halálra ítélt Mécs Imre az ATV Szabad szemmel című műsorában beszélt az egykori államfő temetése és a Kossuth téri tüntetés után. A műsorban azt mondta: eredetileg elmondani tervezett beszédét, amely végül nem a temetésen, hanem a Kossuth téren hangzott el, úgy építette föl, hogy elképzelte, mit mondana a helyében a volt államfő.
Végül csak a köztársasági elnök családjának kérésére állt el attól a szándékától, hogy beszédét megtartsa. Mécs Imre az ATV Szabad szemmel című műsorában elmondta: nagyon hasonló volt a mentalitásuk Göncz Árpáddal, ezért nagyon fog hiányozni, hogy már nem tudnak többé beszélgetni. Hozzátette: reméli, hogy sok, hazájáért a volt államfőhöz hasonlóan tenni akaró honfitársunk, ahogy fogalmazott, sok Göncz Árpád fog még születni.
Göncz Árpád egykori rabtársa a temetésen nem mondhatta el azt a beszédét, ami a köztársasági elnökről, mint „homo politicusról” szólt volna, utána a Kossuth téren megtette ezt. Íme!.
MÉCS IMRE: GÖNCZ ÁRPÁD TEMETÉSÉRE
26 éve június 16-án volt a rendszerváltó nagy temetés, ott és akkor végre tisztességesen elbúcsúzhattunk a forradalom kivégzett miniszterelnökétől és több ezer mártírjától. Göncz Árpád volt az egyik fontos előkészítője a rendszerváltásnak… Elment ő is, egy nép szeretett Árpi Bácsija, a nemzet apja, védelmezője. Sokan gyűltünk ide, hogy osztozzunk Göntér Zsuzsának, drága feleségének, hűséges társának és szép családjának bánatában. Négy gyermekednek, hat unokádnak, három dédunokádnak fogsz nagyon hiányozni. És nekünk, barátaidnak, az 50-es zárkatársaknak, munkatársaidnak, ismerősöknek – rengeteg embernek, akik, ha személyesen nem ismerhettek, mégis úgy érezték, velük vagy, értük vagy. Megtöltöttük a temetőt.
Árpi – ezt látva, mosolyogva feltápászkodna a ravatalról, közénk szaladna, és ahogy szokta, mindenkihez lenne egy-egy kedves mosolya, szava, ölelése, simogatása, csókja. De hát nem lehet, az emberlét már csak ilyen. Emlékké varázsolódik mindaz, ami ő volt. Köztünk van és szeret minket. Egész életében a szeretet volt számára a legfontosabb, amely párosult a gonoszság és az önzés gyűlöletével.
Drága Barátom, történelmi korszakokat és nehéz életszakaszokat éltél át, és mindig a jó, az igaz, az emberséges oldalon álltál. Nem csoda, hogy 1956 őszén a magyar diáksággal, a néppel együtt lélegzett, remélt és cselekedett. Amikor a világ legnagyobb szárazföldi hadserege hitszegő módon másodszor is ránk tört, brutálisan vérbe fojtotta szabadságharcunkat, Bibó István államminiszer, Árpi jó barátja a helyén maradt s képviselte Magyarországot. Göncz Árpád juttatta külföldre nyilatkozatait. Fontos szerepe volt a nemzeti ellenállásban. Letartóztatták őket, életüket félteni kellett, Bibóval együtt életfogytiglani börtönre ítélték. A gyermekeivel magára maradt Zsuzsa harcolt férjéért és megélhetésükért. Számunkra Ő a bibliai erős asszony, csodálatos lélek. Isten áldjon meg Téged, drága Zsuzsa.
Árpi a börtönben, asszonya és négy gyermeke otthon – és erős volt, és nem adta fel, megtanult angolul, a rab fordító irodában, hazakerülve az ország egyik legkiválóbb műfordítója lett. Éjt nappallá téve dolgozott, fordított, remekül újraalkotta a híres műveket, közben íróvá is vált. Együtt kerestük a kapcsolatot nemcsak 56-os társainkkal, de a bimbódzó-formálódó demokratikus ellenzékkel, mindezt a rendszer titkosszolgálatának sunyi aknamunkája közepette. Végül egyesültünk és győztünk, ’56 hős halottainak segítségével. Hiszen a Nagy Temetés után gyorsultak meg a rendszerváltás esélyei. Árpinak ebben is jelentős szerepe volt. Közös erővel és akarattal sikerült a kerekasztal tárgyalásokon létrehoznunk a magyar történelem első demokratikus jogállamát, a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGOT. Nagyrészt teljesültek 56-os követeléseink, a nemzet vágyai, szabad lett hazánk, többpártrendszert vezettünk be, elkezdett épülgetni a piacgazdaság. Az első választáson, történelmünk legnagyobb liberális pártja második lett. a győztes miniszterelnök, Antall József felajánlotta nekünk Göncz Árpád személyében a köztársasági elnöki szerepet, ha közösen leépítjük a felelős kormányzást akadályozó 2/3-os törvényeket. A paktum józan volt és bölcs, így lett az Írószövetség elnöke, az SZDSZ ügyvivője a Magyar Köztársaság első, nagyszerű elnöke, aki a lehetséges maximális ideig, 10 évig tölthette be ezt a funkciót.
Árpi abszolút komolyan vette elnöki feladatait. Elősegítette a liberális jogállam megszilárdulását, a hatalmi ágak „elfészkelődését”, az Alkotmánybíróság hatékony tevékenységét.
Tíz éven át megnemesítetted hazánk hírnevét szerte a világban. Köszönjük, Árpi, köszönjük, Elnök úr.
Rendkívül magasra tette a mércét. Utódai közül senki sem közelítette meg, egyre szomorúbb lett a ”választék”.
Két év múlva Oroszország elnöke látogatást tett Parlamentünkben és megkövette a magyar népet. Sajnos a 301-es parcellában fekvő bajtársaink, ezt nem hallhatták meg.
A NATO, majd az Európai Unió tagjai lettünk, a magyarság régi álmai teljesültek. Országunknak soha ilyen nagy lehetőségei nem voltak. Mégis miért nem boldogul az ország? Miért van letargia? Miért van pseudo demokrácia? Egykori „fiatal demokraták” szembefordulva elveikkel bebetonozták hatalmukat, központosítottak szinte mindent, új komprádor kizsákmányoló réteget építenek, mindezt a szegények pénzéből. Intézményesítették a korrupciót, a szegénységet, a központosított parancsuralmat, minden téren visszaszorították az önkormányzatiságot.
Gyűlöletet szítanak, tobzódik a félműveltség. A szeretet, amely életedet meghatározta, üldözött lett, nem kívánatos. De igazad van Árpi, sok a jó ember, csakhogy szelídek, csöndesek, nem hallatják szavukat, de ők segítenek a bajbajutottakon, hontalanokon, esetteken. Rájuk számíthatunk.
Fáj mindannyiunknak, hogy elveszítettünk téged, az emberek EMBERÉT s a reményeink is fogyatkoznak. Hiányzol, drága jó Barátom, Árpi. Hiányzol nagyon. A halk hangod, sziklaszilárd tartásod – mosolyod hiányzik.
A hatalom tudatosan semmibe veszi ’56-ot és szellemiségét, Árpikám, az Általad megálmodott Öröklángot, amit közadakozásból-közakarattal hoztunk létre, a hatalom eltüntette a Kossuth térről. Most leltük meg civilek segítségével Nyergesújfalu határában, egy kőszobrász telepen. Vissza fogjuk vinni és őrizni fogjuk a lángot, melyet együtt lobbantottunk fel 1996-ban. Vissza kell állítani ezt a nagyon szép és szerény emlékművet eredeti helyére, lehetetlen, hogy a XX. század legjelentősebb magyar történelmi eseményének, az ’56-os forradalomnak és szabadságharcnak nem legyen emléke a Kossuth téren, amely a forradalom egyik legfontosabb helyszíne volt! Hogy küzdenél Te is ezért, ott lennél velünk. Hogy fájt neked is, amikor 2006-ban az akkor ellenzékben lévő párt által provokált B-közép az 50. évfordulót tönkretette, miközben több mint 56 állam és kormányfő jött ide, hogy laudálják a mi forradalmunkat és országunkat, amelynek soha nem volt ekkora tisztelete.
Elég volt ebből! Visszahozzuk a Forradalom lángját! Visszahozzuk 56 szellemét! Visszahozzuk a demokráciát! Drága Árpi, Neked is, magunknak is tartozunk ezzel.
Mit tehetünk? Deák Ferenc tanácsát kell követnünk: ki kell gombolnunk a csálé mellényt és elölről, újra kell gombolnunk. Vissza kell nyúlnunk a tiszta forráshoz, a rendszerváltáshoz, annak szellemiségéhez, tisztaságához, a MAGYAR KÖZTÁRSASÁGHOZ.
Összefogás, összefogás és újra csak összefogás kell, másképpen nem lesz újra demokratikus jogállam Magyarországon! Egymással marakodó csoportocskák nem tudják demokratizálni az országot, a hatalom akaratlan díszletei maradnak.
Ígérjük Neked, nem nyugszunk, amíg a mi közös hazánkban újra ki nem süt Nap.
És nem csak a történelmünkben, hanem a szívünkben is örökre, kitörölhetetlenül ott leszel.
Kedves gyászoló család, tisztelt gyászoló gyülekezet, kérem, ahogy 1989. június 16-án, fogjuk meg egymás kezét, fogjátok meg egymás kezét, és egy mély hosszú percre csöndben gondoljunk a mi szeretett örökös elnökünkre, Göncz Árpádra.
Isten áldjon, nyugodj békében.
Mécs Imre a temetésen előzőleg arról beszélt, hogy Göncz Árpád megmentette a magyar társadalmat, a magyar jogállamot azoktól a hibáktól, amelyeket a rendszerváltáskor nem tudtak elkerülni. Úgy írta le a volt államfőt, mint aki “ember volt, az embereknek az embere”, a szegény embereknek, az elnyomottaknak, a jogtalanoknak a szócsöve. Azt kérte a temetőben, hogy mindenki fogja meg egymás kezét, és hunyják be a szemüket, és egy percig gondoljanak Göncz Árpádra.
