Közélet

Ha lesz pénz, bővítik a Bubit

Legalábbis ezt ígérte az egyik főpolgármester-helyettes azon az eseményen, amelyen az egymilliomodik közbringa-bérlést ünnepelte a főváros és a MOL.

A fővárosi önkormányzat, a BKK és a budapesti közbringa-rendszer üzemeltetési költségeinek felét szponzoráló MOL csütörtökön formás kis ünnepség keretében emlékezett meg arról, hogy tavalyi elindulása óta a városlakók és a turisták több mint egymilliószor kölcsönözték ki a Bubi kerékpárjait.

Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes szerint a jellegzetes almazöld bringák mára már elválaszthatatlanul hozzátartoznak Budapest arculatához. A Bubi beváltotta a hozzáfűzött reményeket, ezért a főváros „a rendelkezésre álló források függvényében” szeretné a külső kerületekben tovább bővíteni a rendszert.

Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója szerint a Bubi egyfajta „kommunikációs csatornaként” is fungál, amelyen keresztül elmondhatják a nagyérdeműnek, hogy mit jelent a számukra „közlekedést menedzselni”. Mint kifejtette, kulturált közlekedési lehetőségeket kell felajánlani az ügyfeleknek, és rájuk bízni, hogy ezek közül melyiket és milyen kombinációban használják. Véleménye szerint a tavaly indult közbringa-rendszer egy, a „fenntarthatóság irányába mutató” kiegészítő közlekedési mód.

A sajtótájékoztatóból természetesen az ilyenkor szokásos statisztikalobogtatás sem maradhatott ki. A BKK közleménye szerint a Budapest tizenegy kerületében felállított majd’ száz gyűjtőállomáson 1150 kerékpár várja a tekerni vágyókat. Az adatok szerint a közlekedők átlagosan 2021, az áprilistól szeptemberig tartó főszezonban pedig 3167 bringát béreltek naponta. A bérletesek többsége hetente többször is használja Bubi-bicikliket, és mivel egyszerre akár négyet is el lehet vinni, valószínű, hogy a regisztráltaknál többen használják rendszeresen a szolgáltatást. A különböző bérlettípusokból eddig összesen 5072-at, a jegyekből pedig 21 752-et adtak el.

A rendezvényre azt a szerencsés felhasználót is meghívták, aki kikölcsönözte az egymilliomodik kerékpárt, ő értékes ajándékokat kapott a MOL-tól és a BKK-tól.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik