Közélet

Rendkívüli ülésen döntenek a BKV szerződéseiről

tarlos(960x640).jpg (Array)
tarlos(960x640).jpg (Array)

Tarlós István főpolgármester szerdán rendkívüli közgyűlést hívott össze november 4-ére azt követően, hogy a testület nem tudott dönteni a BKV Zrt. október elején kötött, 70 új autóbusz rendelkezésre bocsátásáról szóló szerződésének jóváhagyásáról.

Az előterjesztés vitájában a jobbikos Tokody Marcell azt mondta, míg a főváros ebben a javaslatban tíz évre 70 autóbuszt 20,5 milliárd forintért bérel, addig egy napközben korábban elfogadott előterjesztés szerint a BKV 150 buszt 13,7 milliárd forintért készül hitelből megvásárolni. “Ki jár itt jól, mert a főváros biztosan nem” – jegyezte meg a politikus.

Gy. Németh Erzsébet, a DK képviselője ugyanezen összehasonlítás alapján arcpirítónak nevezte a javaslatot, amelynek támogatóit szerinte később büntetőjogi úton is felelősségre lehet vonni. A szocialista Horváth Csaba azt mondta, a rendelkezésre bocsátási konstrukció kedvezőbb megoldás, mint a buszjáratok kiszervezése, ugyanakkor szerinte indokolt lenne egy célszerűségi és szakszerűségi vizsgálatot indítani erről a megoldásról. Tarlós István rövid válaszában támogathatónak nevezte ezt a felvetést.

Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója ezekre válaszolva azt mondta, az úgynevezett rendelkezésre bocsátási konstrukció valóban drágább, mint a járművek megvásárlása, azonban a cégnek jelenleg nincs elég önálló forrása, illetve hitellehetősége az új buszok beszerzésére. Kiemelte, a buszok rendelkezésre bocsátása nem növeli a társaság adósságát és magában foglalja a járművek üzemben tartási költségeit is, ráadásul kedvezőbb megoldás, mint a szolgáltatás kiszervezése.

Bolla Tibor megjegyezte, a 70 busz megvásárlása 7 milliárd forint egyszeri kiadást jelentene a BKV-nak, az ehhez szükséges hitelt azonban a főváros mellett a kormánynak is jóvá kellene hagynia. Tarlós István azt mondta, nem tud állást foglalni a vitában, ezért arra kényszerül, hogy egy rendkívüli ülést hívjon össze, mivel a testületnek a BKV szerződéskötését követően 90 napja van vétót emelni és a következő tervezett ülésen, december 2-án már kifutnának ebből a határidőből. A főpolgármester a vita eldöntése érdekében további részletszámítások elkészítésére kérte a BKV vezetőjét.

A közgyűlés Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes előterjesztése alapján a dízelautóbusz-beszerzések elfogadására készült, míg a BKV BYD Europe BV-vel kötött, elektromos buszok rendelkezésre tartásáról kötött szerződést elutasította volna. A főpolgármester szerint utóbbit azért, mert a városnak lehetősége nyílt támogatott formában húsz új elektromos autóbuszt beszereznie.

A Fővárosi Közgyűlés november 4-én reggel 7 órakor tartja rendkívüli ülését, amelyen Tarlós István közlése szerint egyetlen napirendi pontot tárgyalnak majd.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik