Közélet

Elnapolták a Fidesz örökösödési háborúját

Hamarosan bejelentik, hogy Orbán 2018-ban is csatasorba áll.

A párt- és miniszterelnök még idén ősszel tisztázza, az ő vezetésével vág neki a Fidesz a következő parlamenti választásoknak, ő lesz a miniszterelnök-jelölt – erősítette meg egy kormánytag a Figyelőnek. Ez egyben azt jelenti, hogy eltolódik a vezérváltás, a posztjára aspirálóknak várniuk kell. Ehhez új stratégiát kell kidolgozniuk, hogy hosszabb távon is versenyben tudjanak maradni.

A hetilap több magas rangú kormánytisztviselővel beszélt a Fideszen belüli örökösödési háborúról. Arra jutott, hogy két nevet ki lehet húzni azok közül, akiket a sajtó az elmúlt hetekben Orbán Viktor lehetséges utódjaként emlegetett. Balog Zoltánét, az Emberi Erőforrások Minisztériumának irányítójáét és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterét.

Utóbbiról azt mondták a Figyelőnek megbízható körökben, hogy esze ágában sincs küzdeni a miniszterelnöki székért. Állítólag az ő politikai karrierje olyan szorosan fonódik össze Orbánéval, hogy amikor a főnök kilép a rivaldafényből, Szijjártó is hátrébb húzódik, akár a politikával is felhagy. Bár egy politikusnál nincs soha, egyelőre úgy tűnik, ő nem tervez önálló karrierépítést a Fidesz új korszakában.

A Figyelő úgy tudja, a miniszter nagyon nem is örül annak, hogy a neve egyáltalán előkerült, mint Orbán egyik potenciális utódja. Munkatársainak Szijjártó arra panaszkodott, hogy az soha nem tesz jót, ha ilyen összefüggésben foglalkoznak vele, hiszen akinek a figurája felkerül a sakktáblára, annak azzal kell számolnia, hogy az ellenfél le akarja ütni.

Balog Zoltánból a karizma hiányzik, amit pedig Orbán Viktor a karaktergyilkossággal szembeni ellenálló képesség részének tekint. Ennek hiánya  nála mutatkozik meg leginkább.Az ő vezetési stílusa nagyban eltér a többiekétől, akiknek a becsvágyuk, tettrekészségük is nagyobb. Hozzájuk képest az Emberi Erőforrások Minisztériumának irányítója inkább az Antall József-i politikai kultúrát képviseli.

A listát átböngészve a Figyelő arra jut, hogy valójában ketten futnak jelenleg versenyt: Lázár János és Rogán Antal. Kettejük küzdelme párton belül és kívül is látványos, „vehemensebb annál, mint amennyit kifelé mutatni kellene”, gyakran felesleges is. A hetilap forrásai szerint ez azonban nem idegen a Fidesztől, az ilyen párbajok szorosan hozzátartoznak a párthoz, amelynek lendületben tartják a gépezetét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik