Közélet

Azokkal bulizott Varga Mihály, akik hamarosan lapátra kerülhetnek

Kedden jelentette be, hogy leépítések várhatóak a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál, szerdán pedig már együtt ünnepelt azokkal Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, akik közül többen is elveszíthetik állásukat. A hvg.hu úgy tudja: a NAV vezetői szintjein is cidriznek a hatóság átalakításától.

A nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a NAV október 23. alkalmából rendezett ünnepségén vett részt.  Az 1956-os forradalom és szabadságharc előtt tisztelegve Varga Mihály a NAV állományülésén elmondta: a forradalom olyan fontos értékeket hozott a felszínre, amelyekre ma is építhetünk: a magyarságtudatot, az összetartozás érzését és a nemzeti büszkeséget.

A tárcavezető megköszönte a NAV dolgozóinak az elmúlt években végzett munkát. Hozzátette: az adóhatóság olyan feladatokat oldott meg, amelyek már régen várattak magukra, és amelyek fontosak voltak az országnak. Arra is utalt, hogy a gazdaságpolitikával és ezen belül az adórendszer kialakításával elsősorban annak a bizalomnak kell megfelelni, amellyel az emberek a kormányt felruházták.

Ügyfélbarát adózási rendszer, segítségnyújtás – ez nem álom, ez az új NAV!

A miniszter aláhúzta:  az új, ügyfélbarát adózási rendszernek és adóhivatalnak gyorsabb ügyintézést és kevesebb adminisztrációs terhet kell nyújtania az embereknek és a vállalkozásoknak, a felelősségre vonás és bírságolás helyett a segítő együttműködésre kell helyezni a hangsúlyt.

Az adózás rendjéről szóló törvény módosítását hamarosan tárgyalja az Országgyűlés. Úgy fogalmazott: a javaslat az olyan új fogalmak bevezetésével, amilyen a jó, illetve a rossz adózó, illetve az ezekhez kapcsolódó kedvezmények rendszerével már ebbe az irányba tett lépés, ahogyan a személyi jövedelemadó-bevallás tervezett eljárási módosításai is.

Az adózáshoz kapcsolódó törvények módosítása ezzel nem fejeződött be, a kormány a közeljövőben a parlament elé terjeszti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezetére vonatkozó javaslatát is. Ennek lényege, hogy változik majd az adóhatóság felépítése, a jövőben megszűnik a középszintű regionális adóhatóság, és ezzel kétszintűvé válik a szervezet- mondta el Varga Mihály, hozzátévee: minden olyan szakemberre számítanak, aki szakértelmével, elkötelezettségével, az újra és a változásra való nyitottságával a továbbiakban is segíti a munkát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik