Közélet

Az MSZP szerint a Fidesz nem akarja felszámolni a szegénységet

A DK és az LMP után az MSZP is a Fideszt ostorozza a szegénység elleni küzdelem világnapján. Az ellenzéki pár a Várban a Karmelita kolostor előtt tartott sajtótájékoztatót, ahova a kormány Miniszterelnökséget költözteti. Az ellenzéki párt üzenete szerint az erre szánt pénzt inkább a szegénység felszámolására kellene költeni.

Botka László, a párt országos választmányának elnöke kijelentette: azt követelik, hogy a közszféra mintegy 700 ezer dolgozója kapjon 50 százalékos fizetésemelést, emeljék meg a minimálbért nettó 100 ezer forintra, valamint a 28 500 forintos minimálnyugdíjat emeljék 50 ezer forintra. Úgy vélte, erre megvan a fedezet, a kérdés az, hogy a kormány szándéka is megvan-e erre vagy presztízsberuházásokra költ, mint például a Miniszterelnökségnek a Karmelita kolostorba költöztetésére – írta az MTI.

Tóbiás József, az MSZP elnöke a dolgozói szegénységre hívta fel a figyelmet, azt mondta: Magyarország működőképességét veszélyezteti az alacsony bér.

Most, hogy az ellenzéki pártok megtették hétvégi támadásaikat a kormánypárt ellen, alig várjuk a Fidesz méltán híressé vált és rendkívül szórakoztató szombati közleményeit, amelyekben az eddigi tapasztalatok szerint minden második szó az lesz, hogy “Gyurcsány”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik