Közélet
AppleMark

Gaskó feljelenti azokat, akik rosszat mondtak rá

24.hu
24.hu

2015. 10. 14. 19:07

Megirigyelhette Lázárt, ő is hetente fog tartani Liga-infót.

Három feljelentést is tesz Gaskó István az őt és a Liga Szakszervezetek elnökségét ért vádak miatt – írja az Origo.

Valószínűleg Gaskó is megirigyelhette Lázár Jánostól a heti rendszerességű sajtótájékoztató-sorozatot, mert ezentúl ő is fog Liga-infót tartani. Az első alkalommal a személye körüli botrány volt a fő téma – az elnök úgy látja, rágalmakkal próbálják őt lejáratni.

Szombaton civil ruhás nyomozók szállták meg a Liga székházát, hűtlen kezelés gyanújával kutakodtak az épületben. Korábban ügyészségi nyomozás is indult a Liga uniós finanszírozási projektjeivel kapcsolatban, költségvetési csalás gyanúja miatt. Gaskó alaptalannak tartja a gyanúsítást. Szerinte rágalmazói hamisított számlákkal próbálják befeketíteni, amikor azt állítják, hogy egy nap alatt akár 130 ezer forintos benzinköltséget is elszámolt.

Az elnök azt mondta, fel fogja jelenteni a szerinte hamisított számlákat gyártó rágalmazókat, feljelentést tesz azért is, mert alaptalanul állították, hogy a Liga iratokat semmisített meg és azért is, mert alaptalan rágalmakat terjesztettek a VDSZSZ sztrájkalapjának eltüntetéséről.

Hangonyi Zoltán, a Liga gazdasági alelnöke azt mondta: a szakszervezeti szövetség korábban 65 millió forintos kölcsönt kapott a VDSZSZ Szolidaritástól, amikor még mindkét szakszervezetet Gaskó vezette, de a kölcsön nem érintette a Szolidaritás sztrájkalapját. Az alapon felül volt még közel 94 millió forint a szakszervezet főszámláján, ebből kölcsönöztek és vissza fogják fizetni – mondta, hozzátéve, hogy a kifizetést Bárány Balázs is jóváhagyta a Szolidaritás elnökségi tagjaként.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Kommentek

NEW YORK, NY - DECEMBER 09: People carry signs addressing the issue of sexual harassment at a #MeToo rally outside of Trump International Hotel on December 9, 2017 in New York City.   Stephanie Keith/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.