Közélet

A győriek egy része szorong a menekültek és a Volkswagen-botrány miatt

A szorongás a korábbinál erősebben érzékelhető Magyarország egyik legsikeresebb városában, Győrött – számol be a Népszabadság keddi számában. A lap megszólaltatta Feller Gábor pszichiátert, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház osztályvezetőjét. A pszichiáter szerint a menekülthullám és a Volkswagen-botrány okoz bizonytalanságot a győriek egy részében.

A szakember szerint sokan féltik gyerekeiket, főleg lányaikat a menekültektől, ezt igazolja a városlakókkal végzett nem reprezentatív felmérés, amelyben 900-an fogalmazták meg ebbéli félelmüket. A győriek nagy része úgy gondolja: a németek, osztrákok befogadják majd a képzett menekülteket, sokakat viszont visszatoloncolnak Magyarországra, ők pedig a nyugati határ mentén települhetnek le, míg újabb lehetőséget találnak a Nyugat-Európába jutásra.

A cikk emlékezetet: Győrött működik a világ legnagyobb motorgyára, ahol nem csupán az Audinak, hanem a Volkswagennek, a Skodának, a Seatnak és más márkának is gyártanak hajtóműveket. Az emberek amiatt szoronganak, hogy a Volkswagen-botrány miatt visszaesik a cégcsoport gyártása, ez pedig elbocsátásokkal járhat. A szakemberhez egyre több egyetemista fordul elhelyezkedési nehézség miatt, az ötven év felettiek pedig állásuk elvesztésétől tartanak.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik