Szijjártó Péter szerint az Európai Unió „továbbra is jelentősen alábecsüli a milliós nagyságrendű migráció veszélyét”. A külgazdasági és külügyminiszter erről az uniós külügyminiszterek luxembourgi tanácskozása után beszélt.
A tárcavezető kijelentette: ha az EU elveszíti hitelét azon országok előtt, melyek jelenleg ellátják a menekültek nagy részét, az is előfordulhat, hogy a mostani százezrek helyett milliók jelennek meg az unió határainál, „kopogtatnak, és azzal a lendülettel be is jönnek”.
Ezért szerinte evidens, hogy mit kell tenni: mielőbb meg kell állapodni Törökországgal, de Jordániával és Libanonnal is. Magyarország támogatja a Törökországnak szánt akciótervről való megállapodást és a cserébe adandó vízumliberalizáció felgyorsítását – jelentette ki.