Közélet

Visszavett a magyar kormány kritizálásából az Egyesült Államok

De csak addig, amíg a menekültválság tart. Addig is folyamatosan tájékozódnak a korrupciót és a demokráciát érintő kellemetlen ügyekről.

Amíg tart a menekültválság, az Egyesült Államok nem bírálja nyíltan a magyar kormányt a korrupció, vagy a demokrácia állapota miatt, ha viszont véget ér, a kabinet újra kellemetlen ügyekre számíthat – derült ki egy, az amerikai nagykövetségen tartott zártkörű rendezvényen, melyről a VS.hu számolt be.

Az esemény házigazdája Colleen Bell volt, aki viszont arról beszélt, hogy jók a kétoldalú kapcsolatok és javulnak is, elsősorban a kereskedelemben. Hozzátette: érez késztetést a magyar kormányban arra, hogy érdemi válaszokat adjanak a korrupcióval szembeni amerikai aggodalmakra. Az új nagykövet érkezésével viszont nem történt „fejezetváltás” a magyar-amerikai kapcsolatokban, megmaradt a kritikus hozzáállás.

A menekültkrízis óta viszont elhalkultak az amerikai kritikák, a VS kormányzati forrásai szerint azért, mert az amerikai fél tisztában van azzal, hogy nemcsak a magyar, de a német vagy a francia kormány is részben felelős a kialakult helyzetért, ezért óvatos ebben az ügyben kritizálni a magyar kormányt. A krízis elhúzódása ebből a szempontból jól is jön a magyar kormánynak, mivel minden más ügyet háttérbe szorít a nyilvánosságban.

Az amerikai követség egyébként jelenleg is figyelemmel kíséri, és információt gyűjt azokról az ügyekről, melyek terhesek lehetnek a kétoldalú kapcsolatokra nézve – ilyenek a kormányközeli üzletemberek cégügyei, a közbeszerzések és korrupciógyanús ügyek, melyek amerikai cégek érdekeit is sérthetik. Folyamatosan napirenden van a paksi bővítés és az orosz kapcsolatok, valamint a civil szervezetek helyzete és más emberi jogi problémák is.

Két hete több napos úton Magyarországon járt az amerikai kormány emberi jogokért felelős helyettes államtitkára, aki többek között a romák és a menekültek helyzetéről tájékozódott és rendszeres vendég Budapesten az amerikai kormány energetikai ügyekért felelős különmegbízottja is, akinek nem titkolt célja, hogy az orosz kapcsolatok erősítése helyett más alternatívákra bírja rá a közép-európai régió országait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik