Későn jelzett az utas, a busz nem állt meg a megállóban – emiatt köpte le a buszvezetőt egy fiatalember pénteken a 115-ös buszon. Bence, aki maga is BKV-s buszvezető, szintén a járaton utazott, ő írta le a kollégájával történt megdöbbentő esetet.
Gondoltam, megosztom veled a történetet, közzé is teheted nyugodtan, ha szeretnéd, hátha valakinek tanulságos lesz. Le kell szögeznem előre, tudom, tényleg akad tahó, paraszt – ki hogy szeretné hívni – kolléga közöttünk, de milyen csoportban nincsenek bunkó emberek már manapság… Viszont legtöbbünk még mindig rendes és úgy végzi a munkáját, ahogy kell és ahogy az elő van írva.
BKV-s buszvezető vagyok én is, nem olyan régóta, ezt is jó előre leszögezni, de ettől függetlenül próbálom pártatlanul elmondani, mi történt a napokban.
Fotó: BKV
A 115-ös busszal utaztam péntek délelőtt a Boráros térről végig, az Árpád hídig. A Batthyány-örökmécses megálló közelében, kb öt-hat méterre a megállótáblától (a kutyáját a pórázon közben megtartva) kötötte a cipőjét egy fiatalember. Nem lehetett pontosan megállapítani, hogy a buszra vár-e, mert éppen cipőt kötött. Kérdezte is tőlem a kolléga: “Mi legyen? Szerinted ránk vár?”
Én úgy láttam, hogy nem feltétlenül, de a sofőr azért félig-meddig beállt a megállóba. Kiderült, a srác ránk várt, felszállt, a kutyáján rendesen szájkosár, póráz, két jegyet lyukasztott, szóval egy panasz sem lehetett rá. Viszont, ahogy a Victor Hugo utcai megállót elhagytuk és elértük a Gogol utcai megállót, a srác jelzett a középső ajtónál.
A jobb első ülésen ültem, a Volvónak nem volt fülkefala, szóval én is tisztán láttam, hogy a srác által megnyomott jelzőgomb akkor jelzett vissza a műszerfalon, amikor már a megállóval egy vonalban voltunk. Nem mondom, hogy nem jelzett hamarabb vagy nem nyomta meg a gombot, a műszerfal kijelzője mindenesetre a megállóval egy vonalban jelzett vissza.
Előrejött a srác, megkérdezte, hogy esetleg nem működik-e a leszállásjelző hátul, hogy nem állt meg, Pedig ő le akart szállni. Erre a sofőr közölte udvarias hangnemben, hogy “de igen, uram, működik, viszont ki van írva, hogy a leszállási szándékot időben kell jelezni. Én megállón kívül utast nem rakhatok le.” A fiatalember erre szó szerint így reagált: “Te szopatsz engem, hogy továbbhozol, amikor én ott akartam leszállni? Nem ismerem a környéket, honnan tudjam, hogy mikor jelezzek?”
Mire ez a párbeszéd lezajlott, elértük a Tisza utcai megállót, ahol félreállt a sofőr és közölte, hogy ő nem szopatja, de nem is tehet arról, hogy ő nem ismeri a környéket. Teljes joggal hitte azt, hogy ő eggyel később, itt, a Tisza utcánál szeretne leszállni. Erre a srác telibe köpte a buszvezetőt és egy, a buszvezető édesanyját méltató kifejezés kíséretében leszállt a buszról.
Kérdeztem a kollégát, hogy utánamenjek-e? Megkérdezzem-e tőle, hogy ezt most miért kellett? Vagy ne adj’ isten, tettlegességig is elmenjek-e? Fiatal újoncként nekem ez azért elég durva volt, én is kaptam már anyázást, amiért figyelek a bérletekre, meg jegyekre, de odáig sose fajult a dolog, hogy arcon köpjenek. Erre közölte a kolléga, hogy ne, nem kell, hagyd, az ilyen barom forrjon fel a saját vérében, majd megírom este a jelentést, aztán annyi. Megtörölte az arcát és mentünk tovább.
Ennyi volt az egész, az utasok is nagyon megdöbbentek, hogy ilyen előfordulhat, hogy az utas, akit A-ból B-be elvittek, még szembeköpéssel, meg ilyen modorral hálálja meg a dolgot. De hát ez van. Fontosnak tartom, hogy azért ne csak a negatív, a sofőröket és egyéb dolgozókat becsmérlő dolgok jelenjenek meg, hanem egy ilyen történet is. Nem feltétlenül a sofőr ám a gonosz, hanem néha az utasnak is magába kell néznie egy picit.
