Közélet

A TEK lecövekelt Orbán házánál

A Terrorelhárítási Központ vezetője újra és újra a 2013. október 3-án kiadott döntését vizsgálja felül.

Akkor Izrael Állam magyarországi nagykövetének látogatására hivatkozva zárta le a TEK a miniszterelnök házának környékét „a szükséges ideig, de legfeljebb 2013. december 31-én 24.00 óráig”. Hajdu János vezérőrnagy, a TEK főigazgatója az azóta többször meghosszabbított személy- és létesítménybiztonsági intézkedést most is felülvizsgálta és azt 2015. december 31-én 24.00 óráig meghosszabbította.

Az indoklás szerint a területen védett személyek tartózkodásával és közlekedésével kell számolni. Az elrendelt intézkedés alatt, ha szükséges, az érintett útvonalat, közterületet lezárhatják, a forgalmat korlátozhatják. Azt is megakadályozhatják, hogy az érintett területre valaki belépjen vagy távozzon, az ott tartózkodókat távozásra kötelezhetik.

Mint korábban megírtuk, Juhász Péter az Együtt aktivistáival Orbán háza előtt akart tüntetni. Szerinte a „TEK hazugságaival szemben” Orbán háza előtt is lehet demonstrálni. Ezzel Juhász arra utalt, hogy már többször megtiltottak tüntetést a kormányfő otthona előtt, a XII. kerületi Cinege utcában. Később kiderült, hogy a tüntetés betiltása alaptörvénybe ütközött, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az ügyben Juhász Péternek adott igazat, a rendőrséget pedig az eljárási költségek kifizetésére kötelezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik