István leveléről a Féktelenül című film jutott eszembe, bár míg Keanu Reevesnek és Sandra Bullocknak Dennis Hopperrel gyűlt meg a baja, az újpestieknek csak egy helyismerettel nem rendelkező, figyelmetlen buszsofőr jutott.
Átlagos hétköznap reggeli rémálom – ezzel a kifejezéssel pontosan el lehet magyarázni, ami már több éve minden reggel történik a 170-es buszon hétköznaponként. A tegnap (szeptember 28., hétfő) reggeli eset egy kicsiben másabb, ilyen most történt először – és remélem, hogy utoljára. Erről szeretnék most írni.
Ezen a járaton többnyire ugyanazok a vezetők és ugyanazok a buszok szoktak menni (nem is nehéz megjegyezni, délelőtt 4, utána 3 busz megy rajta 15-20-30 percenként). Budapest legjobban elsőajtózó vezetője szokott többek között engem is elfuvarozni minden reggel, de ezen a kivételes reggelen nem ő jött. Ez többek között abból is feltűnt, hogy jóval többen vannak a buszon, mint szoktak… (Milyen érdekes, ha nem a “szokásos” vezető jön, mindig tömve van a busz).
A lényeg viszont nem is ez. Képzeljük csak el a helyzetet: a buszon legalább 70-en utaznak, iskolába tartó gyerekek tömkelege, munkába utazó felnőttek, idős emberek – bár ők kevésbé. A busz már eléri a 40 kilométer/órás sebességet, egyre inkább gyorsul, annak ellenére, hogy előtte ott van négy – az Ikarusnál jóval gyengébb – autó, ráadásul álló helyzetben.
A helyzetet fokozza, hogy kerülni nem lehet, az út egyrészt szűk, másrészt szemből is jön még két busz. A busz csak közeledett egyre nagyobb sebességgel az álló autók felé, a sebesség már legalább 45 kilométer/óra. Észrevettem, hogy ebből bizony baj lesz, azonnal mindkét kezemmel jó erősen megfogtam a kapaszkodót és vártam az óriási féket a csattanással együtt. Egy utas, aki szintén észrevette, hogy ebből súlyosabb probléma is lehet, odaordított a vezetőhöz: “Fékezzen már, barom!”
A vezető vagy hallgatott rá, vagy csak észrevette, hogy ebből komoly baleset lehet (vagy mindkettő), és akkorát fékezett, hogy rajtam a két kézzel kapaszkodás sem nagyon segített rajtam, az ülő utasok egy része lefejelte az előtte lévő széket és szó szerint repkedtek az emberek a buszon. Végül is olyan szempontból jól végződött az eset, hogy a busz 2 milliméterrel az autó mögött megállt, nem mertem volna odatenni közéjük a kisujjamat.
Volt, aki bepánikolt, többek között egy kisfiú, aki az eset után elkezdett sírni és a vállát fogta. A mellettem álló (repülő) utastársam poénosnak találta, elkezdett nevetni. Ha én lettem volna a buszvezető, akkor az a minimum, hogy bocsánatot kérek, és megkérdezem, hogy valaki megsérült-e. Ez azonban nem történt meg, sőt, kettő megállóval később egy újabb óriási fékkel jutalmazott minket.
Belegondoltam, hogy esetleg fáradt lehetett-e, de utánanéztem, ez a busz reggel 5 óra 3 perckor indult el az első 170-es körre, az eset ehhez képest 2 órával és pár perccel később történt. Persze még ki is kellett hoznia a buszt a garázsból, illetve el is kellett neki jutnia odáig, tehát minimum 3 és fél órája ébren kellett, hogy legyen, annyi idő alatt pedig illene annyira regenerálódni, hogy ilyesmi ne történjen meg.
Nem kell nagy fizikusnak lenni ahhoz, hogy az ember realizálja, hogy a négy álló kocsi attól még nem fog magától eltűnni, hogy nagy sebességgel közeledik egy busz. Remélem a kisfiúnak nincs komoly baja, de ez a buszvezető nem lett vagy nem lesz túl népszerű a környéken. (A busz rendszáma a BPO-070 volt.)
