Közélet

„Nagyjából ennyire bízott a kormány a kerítésében. Semennyire”

Rendkívüli ülést tart kedden a parlament a menekültek miatt. A Fidesznek tervei vannak. Kiköszörülnék a csorbát egy korábbi húzásuk miatt.

Az Országgyűlés kedden lehetővé teheti, hogy az illegális bevándorlással összefüggő büntetőügyeket a szegedi járásbíróság mellett Pécsett és Zalaegerszegen is tárgyalhassák. Hogy ez miért fontos? Mert a menekültek már nem a szerb-magyar határszakaszon jönnek, de mégis oda viszik őket – az ország másik végéből.

Leterhelve

Hogy mennyien jönnek Szerbia felől? Múlt hét péntektől vasárnapig 636 embert vontak intézkedés alá ezen a szakaszon. A magyar-horvát szakaszon pedig 23 591-et.

De a szeptember 15-én életbe lépett jogszabályi változások miatt intézkedni csak a Szegedi Törvényszéken lehet, korábban arról írtunk, hogy 130 bíró száll be a menekültügy miatt.

Annyi a munka, hogy új tárgyalótermet kellett kialakítani, mondta a 24.hu-nak egy törvényszéki alkalmazott. Átmenetileg 15 új tárgyalótermet hoztak létre Szegeden, ahol eddig bírói és tisztviselői munkaszobák voltak.

Információink szerint a költözésnek szeptember 30-ára kell befejeződnie, a kiürített szobákban folyamatosan zajlik a tárgyalótermek kialakítása. A plusz tizenöttel együtt már huszonnyolc tárgyalóteremben tartanak tárgyalásokat a járásbíróság bírái.

Borítékolva van – kiutasítás

„A szeptember 15-e és 30-a közötti időre kitűzött valamennyi büntetőtárgyalást későbbre halasztották”, tette hozzá forrásunk. Ez idő alatt a bíróság, kiegészülve két gyulai és két szolnoki bíróval naponta 13 tanácsban tárgyalja a határzárral kapcsolatos bűncselekmények miatti ügyeket. Október elsejétől pedig újabb bírák érkeznek az említett büntetőügyek tárgyalására, hogy a járásbíróság bírái folytathassák saját korábbi ügyeiket.

Nagyüzemben, a média nagyítója alatt kell az ítéleteket hozni, amelyek jelentős része borítékolva van. Kiutasítás, számol be a Szegeden folyó munkáról egy másik forrásunk.

Szeptember 15-től önálló büntetőjogi tényállás a Btk.-ban a határzár tiltott átlépése, megrongálása és a határzárral kapcsolatos építési munka akadályozása, ezek elkövetése esetén a szabadságvesztés mellett – bizonyos esetekben halasztó hatállyal – a kiutasítás büntetését is mindenképpen ki kell szabni.

„Nincs nyomás a bírákon, hogyan ítélkezzenek. Miután a törvényhozó hatalom megváltoztatta a jogszabályi környezet, úgyis csak egyféleképpen lehet ítélkezni”, mondja egy másik törvényszéki beszélgetőpartnerünk.

Felkészül Pécs és Zalaegerszeg

A keddi módosító indítványt benyújtó fideszes Tuzson Bence a szegedi bíróság leterheltségének csökkentését reméli a módosítástól.

Korábban ugyanis, az egyes polgári és büntetőügyekben eljáró bíróságok illetékességéről szóló javaslatot előterjesztőként ismertetve kiemelte: a jelen helyzetben különösen fontos, hogy az egész jogalkotás figyelemmel kísérje a tényeket, azt, hogy a hatóságok milyen nyomásnak vannak kitéve, és ehhez alkalmazkodjon is a jogalkotás.

Rámutatott: indokolt volt, hogy az illegális bevándorlással összefüggésben a büntetőügyekre a szegedi járásbíróságot jelöljék ki, mostanra azonban megváltozott a helyzet, a nyomás, ami ezen a határszakaszon jelentkezett, már nem itt tapasztalható, hanem a horvát határnál jelentkezik a probléma.

Ezért indokolt más illetékes eljáró bíróságokat is megjelölni, így Pécsett és Zalaegerszegen. Ezáltal az ilyen típusú bűncselekmények és eljárások esetében a bíróságok terhelése csökkenhet, a büntető eljárások elosztva jelennek meg, az ítéletek pedig kellően megalapozottan, nem időbeli nyomás alatt születhetnek meg, érvelt.

Jól látszik, mennyire bízott a kormány a saját kerítésében. Semennyire. Felhúzták, hogy ez megállítja a menekülteket, erre kijelölték Szegedet, ahol ítélkezni lehet, zárja forrásunk.

Tuzson módosítóját egyébként már a múlt héten elfogadta volna a parlament, de a baloldal nem járult hozzá a házszabálytól való eltéréshez. Négyötöd kellett volna, de az MSZP tartózkodott, a DK és az LMP pedig nemmel szavazott.

Így pedig nem lehetett zárószavazást tartani, ez csúszott át keddre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik