Az NVB-hez egy magánszemély nyújtotta be hitelesítésre annak a kérdésnek az aláírásgyűjtő ívét, amely úgy szól: “Egyetért Ön azzal, hogy kétszázezer választópolgár kezdeményezése esetén az Országgyűlés alkosson törvényt arról, hogy a magyar állampolgárok népszavazáshoz való joga nem korlátozható?”
A bizottság megtagadta az aláírásgyűjtő ív hitelesítését, mert az a népszavazások tiltott tárgykörének módosítására irányult, azt azonban az alaptörvény szabályozza, többek között kimondva, hogy az alaptörvény módosításáról nem lehet országos népszavazást tartani.
Megállapította az NVB Szabó Miklós, az LMP Nemzeti Választási Bizottságba delegált tagja mandátumának megszűnését. Szabó Miklóst, aki súlyos betegség következtében hunyt el szeptember 14-én, pénteken helyezik örök nyugalomra. Szabó Miklós 2009 óta volt az Országos Választási Bizottság, majd a jogutód NVB tagja.
A választási eljárásról szóló törvény értelmében a mandátum megszűnését a tag halála esetén is a választási bizottságnak határozattal kell megállapítania. A csütörtöki határozat indoklásában az is szerepel, hogy Szabó Miklóstól – akinek a munkáját többéves szakmai tapasztalaton alapuló tudás, éleslátás és bölcsesség jellemezte – őszinte tisztelettel és részvéttel búcsúzik a testület.
A jogszabály szerint az Országgyűlés által választott tagok mellett az NVB további egy-egy tagját azok a pártok bízzák meg, amelyekhez tartozó képviselők az Országgyűlésben képviselőcsoportot alkotnak. Az LMP még nem jelölte meg, hogy kit delegál Szabó Miklós utódjául a bizottságba.