A Miniszterelnökség utolsó próbálkozása is kudarcba fulladt, mindenképpen ki kell adniuk azoknak a szállodáknak a nevét, ahol Lázár János milánói és zürichi útján megszállt 2013-ban, írtuk korábban. Lázár a mai Kormányinfón bejelentette, kiadja az eddig titkos információkat.
A hvg ezek utána Miniszterelnökség sajtóirodájától megtudta, hogy a miniszter Milánóban a Four Seasons luxusszállodában szállt meg, Zürichben pedig az Eden au Lac hotel luxusszállodában tett látogatást. Utóbbi költségei is igen magasak voltak az eredeti beszámolókban, ebben az esetben tévedésre hivatkozott a Miniszterelnökség.
Lázár mindkét városban egy éjszakát töltött, és Milánóban a hotelszoba 298 ezer forintba, a zürichi szoba pedig 103 ezer forintba került, írja a direkt36.
Lázár már korábban jelezte, az utazásával kapcsolatos költséget saját terhére végül kifizetett, azóta nem vett fel nemzetközi útjai után költségtérítést.