Közélet

Orbán bekeményít, elmaradhat a konszolidáció

orban(960x640).jpg (Array)
orban(960x640).jpg (Array)
Bár korábban a miniszterelnök azt mondta, hogy nem az erő a legfontosabb, már hallani sem akar az enyhülésről, és arra készül, hogy az őszi kongresszuson lenyomja a fanyalgókat. Kövér László államfői jelöléséhez is ragaszkodik – értesült a Népszabadság.

A tavasszal tervezett háborús retorika feladásáról beszélt még Orbán Viktor júniusban az akkor még Napi Gazdaság című lapnak. A kevésbé jól indult politikai irány, amellyel a Fidesz a menekültválsághoz állt nyár végére hozta az eredményeket. Ez pedig arról győzte meg a pártelnököt, hogy a még el sem kezdett békepolitikát csírában fojtsa el, és visszatérjen az erőhöz.

A jövő évi költségvetés elfogadásával már az őszi kongresszuson rendezheti a személyes kérdéseket, és összeállíthatja a hozzá hű stábot, akikkel már a 2018-as választásoknak is nekiugorhat – értesült a Népszabadság kormányzati forrásokból.

A lap több forrása is arról beszélt, hogy Orbán Viktor továbbra sem tette le arról, hogy Kövér Lászlót kérje fel köztársasági elnöknek Áder János 2017-es távozásakor. Bár a választmány elnöke húzódozik, de ha mégis vállalná, akkor a Fidesz lelkiismeretének tartott Kövérnek még a pártból is ki kellene lépnie.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik